Nem rendezünk gyakran világbajnokságot, pláne ilyen szép, klasszikus sportágban. A SYMA-csarnok jó helyszín volt, éppen megfelelő méretű az 1. áttekinthetőséghez, 2. a hangulatossághoz, 3. a nézőközeliséghez. A nagyterem a Londonból megörökölt dobogóval, pástokkal, technikával, fényekkel egészen csodálatosan nézett ki, sokat adott hozzá az élményhez. (És még ha a székek is kényelmesebbek lettek volna...)
Nehéz kívülállóként meghatározni, hogy Usmanov elnöksége mit jelent a sportágnak, de úgy gondolom, hogy az több évtizedes maradi, begyepesedett francia-olasz vonalhoz képest csak jót hozhat, és megmentheti a vívást. Nem csupán mérhetetlen vagyonával, hanem elsősorban a más, modern, üzleti szemlélettel.
A páston látott orosz dominancia nem a milliárdos érdeme, bár némi köze lehet hozzá. A 12 számban 11 érmet nyertek (3-5-3), tényleg minden fegyvernemben, mindkét nemben, mindenhol ott voltak. Az olaszok voltak még, akik elég sok fegyvernemben felbukkantak, bár 6 érmükből 5 végül tőrben született. Apropó olaszok: azért az cseppett más sportág, és gyakorlatilag mindenki mástól eltérő, amit ők űznek. Cirkusz, színjáték, fetrengés - szórakoztató néha, idegesítő gyakrabban.
Feltűnő volt a hagyományosan nagy nemzetek közül a franciák (0-1-2), németek (0-1-1), kínaiak (0-1-0) gyengébb szereplése. A franciák egyéniben teljesen láthatatlanok voltak, csapataikkal mentették meg valamelyest a vb-jüket. Az egykor etalon németeknél is az alapoknál már gondok lehetnek, alig bukkantak fel a végjátékokban.
A magyar vívók 1 arannyal, 2 bronzzal szerintem ragyogóan szerepeltek. Ahol a legreálisabb volt az érem, azokban a számokban jött is. A kardcsapat lett volna még egy nagyon jó lehetőség, segítőkészebb zsűrivel, illetve a még mindig érthetetlen, 44-40 utáni 5 kapott tus nélkül meg is lehetett volna. Fiatal társaság, lesznek még érmeik. A párbajtőr-csapat világbajnoki címe már nagyon érett, nagyon megérdemelt volt, hosszú ideje stabilan hozzák az érmeket, hatalmas igazsága az életnek, hogy most és itt értek a csúcsra. Megható, felemelő, őrült, boldog este volt.
Láttunk sok zsenit, korszakos egyéniséget, három magyart emelnék ki a vívásuk szépsége miatt. Egy fiatal olimpiai és világbajnok és két veterán világbajnok: Szilágyi Áron kardvívása, valamint Imre Géza és Boczkó Gábor párbajtőr-vívása taníthatatlan, született zsenialitást, technikai tökéletességet mutat, az esztétikai abszolútum mintapéldái. A sportág gyönyörű csúcspontjai, és még érmeket is hoznak, elhitetve velünk, hogy van még némi rend a világban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.