Véget ért Neal Stephenson Barokk-ciklusa, ez a fordulatos, humoros, izgalmas történelmi, kultúr-, tudomány- és gazdaságtörténeti kalandregény-sorozat. A szokás szerint monumentális, 1200 oldalas utolsó felvonás kicsit nehezebben lendül bele, a három főszereplő közül sokáig csak Daniellel foglalkozunk, de aztán megjelenik Eliza és Jack is, az események felpörögnek, és egy csodálatos, többszáz oldalas londoni fináléba torkollnak, és eljön a felvilágosodás és a világnak új rendszere. Ennyi minden után nem is érdemeltek mást hőseink, mint happy endet - Jack esetében többszörösen is abszurdat. Az olvasó pedig boldog, elégedett, viszont máris hiányzik ez a világ... Örök élmény.
Három kortárs magyar érdemel említést még: Dragomán ezzel robbant be a köztudatba, és valóban varázslatosak ezek a "marosvásárhelyi" történetek. Szvoren Edina novellái még azoknál is komorabbak, viszont szintén nagy tudással és érzéssel megalkotottak. Spiró kisregénye Gorkijról egy érdekes bepillantás a sztálini elit életébe, és akkor válik igazán izgalmassá, amikor az ember elkezd utána nézni a kevésbé ismert alakok életének, a szövevényes kapcsolatoknak.
Dragomán György | A fehér király | 9 |
Neal Stephenson | The System of the World | 9 |
Spiró György | Diavolina | 8 |
Szvoren Edina | Az ország legjobb hóhéra | 8 |
Jay Dobyns | A Pokol angyala | 7,5 |
John le Carré | Tükrök háborúja | 7,5 |
Tabajdi Gábor | A titkosszolgálatok hálójában | 7,5 |
Jack McDevitt | Emlékmű a csillagokban | 7,5 |
Esterházy P. – M. Birnbaum | Az évek iszkolása | 7 |
John Cleese | Na, szóval | 7 |
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.