Joó Abigél japán világbajnokot vert, de sajnos ezt két vereség követte, úgyhogy hetedik hely, aminél több volt benne. A női pólósok kikaptak a spanyoloktól, nyilván majd a negyeddöntő számít, de azért jó lett volna jobban játszani. Óriási dolgok vannak a tengeren: Berecz Zsombor 10-ből 6 futam után a 3. helyen áll, és ráadásul egyre jobb eredményeket ér el, ma futamot is nyert. Húha.
Simone Biles varázsolt, persze, hogy varázsolt. 15,5 pont feletti átlag az egyéni összetett döntőben, egyszerűen erre teremtették, nem tudom, volt-e ennyire domináns, ennyire tökéletes tornásznő. Allie Raisman fantasztikus volt, mégis több mint két pont hátránnyal lett ezüstérmes. A brit csapat odacsapott a pályakerékpár versenyek első napján: egyből egy arany, a holnapi számok előfutamaiban pedig óriási idők. A férfi asztalitenisz döntő közel sem hozott olyan izgalmakat és színvonalat, mint tegnap a női: Ma Long egy szoros játszma után hiba nélkül játszott, és nagyon megverte Zhangot.
Michael Phelps. 22. A negyedik itt Rióban. A 200 vegyes negyedszer, Athéntól Rióig. (Ez utóbbi tett: négyszer ugyanazt a számot, előtte csak Al Oerter és Carl Lewis nyerte meg.) Rommá verte a mezőnyt, Lochte és Perreira mentek-mentek vele, és belepusztultak. Földönkívüli. És a női klasszikus? A Campbell nővérek a dobogón sem. Manuel és a 16 éves Oleksiak holtversenyben aranyérmesek. Teljesen érthetetlen és őrült dolog.
Fidzsi megszerezte története első érmét, rögtön aranyat, a férfi hetes rugby-ben, a nekik kitalált sportágban, minden idők legegyoldalúbb olimpiai döntőjében (bármi sportágban) agyonvágva a briteket. Elképesztő atléták, tökéletes gladiátorok ezek a fidzsik.
Az esti úszóversenyekkel ellépett az USA: 16 arany, Kína 10, Japán 7. Érmek számában ugyanez a sorrend, 38-30-22-vel.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.