A kettes, majd ez egyes győzelem után nem volt sok kételyünk a négyesben. Okkal. A németek bátrak és kemények voltak, de esélyük nekik sem lehetett. Itt van a világ legjobb kajakosnője, előtte a sportág történetének egyik legtökéletesebb vezérevezőse, majd kettejük mögött két igazi gőzgép, ami nyomja előre a hajót. Zseniális egység, magabiztos, gyönyörű győzelem.
Negyedik lett a Vasbányai-Mike kenupáros, ami valljuk meg, elmarad a várttól és az ő lehetőségeiktől. Na, ez utóbbi mondjuk az öttusázókról is elmondható. A férfi pólósok Londonhoz hasonlóan most is megmutatták a karakterüket, és behúzták az ötödik helyet. A rendes játékidőben veretlenül zárták a tornát, de ez az eredmény kevés.
A női triatlont a favorit Jorgensen nyerte. Férfi öttusában Lesun aranya sem meglepő. Annál inkább az, hogy Kudrjavceva hibázott, és nem nyert RSG-ben. A golf arany a koreai Park nyakába került. A nap kínai sikerei, Chen sikerek: Chen Long megverte a maláj Lee-t a tollas döntőben, Chen Aisen pedig a toronyugrást nyerte meg ragyogó teljesítménnyel, míg a riválisok sorra hibáztak.
Az Havelange-stadionban a férfi 1500-at (ahogy szokás) az nyerte, aki a legokosabb volt. A női 800-as "hiperandrogén-derbit" Semenya nyerte. Ruth Beitia 37 évesen, két visszavonulás után lett olimpiai bajnok. Mo Farah megcsinálta a dupla-duplát, minden idők egyik legnagyobbja. A két 4x400 pedig illendően az amerikaiaké, jó versenyeken, de egyértelműen. Így Allyson Felix, csekélység, már hatszoros olimpiai bajnok.
A női kézilabda-tornát 100 százalékos teljesítménnyel Oroszország nyerte, ami némi meglepetés, de egy annyira kompakt, fizikailag erős csapat nevelődött ki egy-két év alatt egy szétesett társaságból Trefilov keze alatt, hogy az valami félelmetes. Nem játszottak a döntőben olyan jól, mint az elődöntőben a norvégok ellen, de nem is csoda. A franciák mindent megtettek, óriásit védekeztek, de ez az aranyhoz nem lehetett elég. A bronz nagyon simán a norvégoké, pörögtek, mint állat a hollandok ellen.
A szerb pólósok az utolsó csoportmeccsen, Japán(!) ellen egy negyed után még gyakorlatilag kiesésre álltak, de onnan aztán nem volt megállás. Sima negyeddöntő, sima elődöntő, és egy nagyon sima döntő a horvátok ellen, ahol a védekezésük megfojtotta a nagy riválist, elől pedig Mandics és Filipovics vezérletével szétbombázták őket. Ez az a domináns, látványos erővízilabda, amelyet az elmúlt években már láthattunk tőlük, és hosszú keserves várakozás után most az olimpián is elhozta a sikert. A nap másik szerb csapatdöntője ezüstöt hozott nekik: Kína nyerte a női röplabdatornát, Lang Ping edzőként is bajnok lett.
A női kosár természetesen az amerikaiaké, ellenük nincs mit tenni, a spanyolok nagyon boldogok voltak az ezüsttel. Sue Bird, Diana Taurasi és Tamika Catchings pedig négyszeres olimpiai bajnok immár. Taurasit talán látjuk még a válogatottban, a másik kettőt biztos nem, méltó búcsú. Szerbia nagyon megérdemelte a bronzérmet, csodás társaság nőtt ki az elmúlt években, ami kevesebb klasszissal rendelkezik, mint sok másik, amelyet megelőzött, de csapatként óriási.
Egy nigeri taekwando-ezüsttel már 87 ország szerzett érmet Rio de Janeiróban, ami rekord az olimpiák történetében. USA 116 érem, Kína 70, Nagy-Britannia 66. Utóbbi tulajdonképpen már rekord, csak az 1908-as londonin volt több. De az USA teljesítményénél is csupán két hazai, 1904 és 1984 hozott többet. Aranyak: 43-27-26 az USA-GBR-Kína állás, és mivel inkább a britek nyerhetnek aranyat az utolsó napon, mint a kínaiak, így meg is tartják ebben a második helyet.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.