A Hamilton egy különleges élmény, különleges darab. Szenzációs darab, szenzációs előadás.
Amit Lin-Manuel Miranda kitalált, no és főleg megvalósított, az tényleg elképesztő. Hip-hop, rap, slam, mittudomén, így mesélni az amerikai állam megalakulásáról, és ezen belül egy fantasztikus ember életéről, órási ötlet. Az is valószínűleg már megvolt az ő fejében is, nem csak a színpadra állításnál jött elő, hogy minden szerepet "nem kaukázusi" színész játszik. (Kivéve persze a ziccer-szerep III. Györgyöt.) Érdekes, forradalmi ötlet, és teljesen működőképes, nem okoz zavart.
A londoni egy teljes replika-előadás: A Broadway-képeket ha nézzük, nem csupán a szcenírozás ugyanaz Londonban, hanem még az egyes szerepekben feltűnő színészek is látványosan hasonlítanak a két helyszínen.
Arthur Miller drámája a Wyndham's-ben nem akkora reveláció, mint a Hamilton volt. Egy 50 éves dráma, messze nem a legjobbja Millernek. A lényeg, amiért megnéztem, nyilván David Suchet volt. Hálás szerep az öreg zsidó becsüs, handlé - lubickolt is benne a mester.
A meglepetés (előzetesen eszembe sem jutott) a nyelv volt: A klasszikus angol színészek erős amerikai akcentussal beszéltek, ami logikus, lehet, hogy az angoloknak természetes volt, nekem mindenesetre furcsa. Suchet kelet-európai jiddis akcentusa más kérdés, az számomra sem volt zavaró.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.