Rear Window

Amikor az elődöntő második meccsén a hajrában -6 gólról visszajött mindmáig nehezen hihető módon a Győr, akkor bizonyosodott be, hogy ez már egy másmilyen csapat, mint korábban, és az is nagyon sejthető lett, hogy a döntő is már az övék lesz. Nem csak azért, mert a Larvik stílusa jobban fekszik, és mert Lunde kottából olvassa őket, hanem azért is, mert kiderült, hogy a Győr kész van mindenre, megszületett a Nagy Csapat.

A magyar játékosok (fiatalok és rutinosok egyaránt) pont annyit fejlődtek játékban és gondolkodásban egy év alatt, amennyi ehhez kellett. A légiósok pedig klasszishoz méltóan találták meg mindig a szerepüket, és lettek a közösségnek is építőkövei.

Az egész siker alapja Ambros Martin, és a védekezés, amit megtanított. 4 meccsen 21 kapott gólos átlag a Larvik ellen, 21,5 kapott gól az egész BL-sorozatban - példátlan és utánozhatatlan a mai kézilabdában. Lunde a világ legjobb kapusa, de még ahhoz képest is fantasztikusan végett az egész szezonban. Előtte általában egy szimfonikus zenekar módjára összehangolt hatos fal, közepén az átlőhetetlen Amorim és Tervel. Ha nem hatos fal, akkor 5-1, elől Tervel vagy Kovacsics. A védekezés tökéletessége, az Ambros Martin-i út kellett a BL-győzelemhez, és emiatt szerettem én is minden eddiginél jobban az idei csapatot. A támadójátékban azt hiszem, Martin legfőbb hozzáadott értéke az volt a meglévőkhöz (nagy rotációs lehetőség, Löke, Amorim és Görbicz zsenialitása), hogy ő végre megtalálta a megfelelő megoldást a 3 irányító hatékony szerepeltetésére: Görbicz visszakerült a vitathatatlan főnöki szerepbe, Lekics állandó átlövő lett, Kovacsics Anikó pedig szélső/csere-irányító. Mindhármuk játéka magasabb szintre jutott idén.

Jövőre persze megint változik az összetétel. A nevek alapján valószínűleg még erősebb lesz a csapat, a kémia, a kohézió pedig majd az edzőn múlik, meg a játékosok intelligenciáján. Ha ezek működnek, lehet egy év múlva ismét sírni az örömtől.