Rear Window

Sűrű volt egy hét alatt két ilyen nehéz és rendezésében (Alföldi), szereposztásában (Stohl, László, Járó, Hegyi, Hevér, stb.) oly' hasonló, politikus dráma. Mint darab, mint alapanyag a Danton halála sokkal jobb és erősebb, mint a Mephisto: azt egy zseni írta, zseniálisan, az utóbbiról kevésbé mondható el mindez. A Dantont fiatalok fordították újra, természetesen frissebb, vulgárisabb, megfoghatóbb, mint a Kosztolányi-verzió. Jól ismert történet, a forradalom felfalja gyermekeit, a forradalom gyermekei felfalják egymást, az erkölcs terrorja, a terror erkölcse. Kiemelkedő alakítások, óriási össz-játék a Víg színpadán, mindenkire jutnak emlékezetes pillanatok. Hatalmas előadás! Néha egy hangyányit soknak tűnik a szájbarágás, a néző felé történő kikacsintás, de ez nem zavaró. Büchner nagyságát és örökkévalóságát mutatja persze, hogy bármilyen aktuálisnak tűnik például a többször visszatérő "Nem merik megtenni!" (kezdetben még talán komolyan magának mondja Danton, később már csak a többieket nyugtatja), ott van bizony így a közel 180 évvel ezelőtti eredetiben is.

Stohl András igen jó Dantonként, de még sokkal jobb a Mephistóban Höfgenként. A hatást még fokozta is a szerencsétlenség, az, hogy az előadás délelőttjén elszakította a bokaszalagját, de vállalta, és extra küzdéssel, bicegve oldotta meg az egyébként is kemény feladatot. Mindenképpen nagy köszönet illeti őt ezért! Egy jó, a gyarlóságával, a felemelkedve történő elbukással tulajdonképpen hálás szerepet alakít nagy fegyelemmel és finom odafigyeléssel. Kis döntésekkel, kis lépésekkel (mindegyikről úgy gondolhatja, hogy még éppen "belefér") jut az ember egyre közelebb az ördöghöz. A Dantonhoz képest kevésbé erős szövegből hozott össze Alföldi Robi Stohl fájdalmasan nagyszerű játékával egy nagyon emlékezetes előadást.