A sífutó váltók mindig a csúcspontok közé tartoznak egy olimpián, most is. Az, hogy mindkettőt a svédek nyerik - benne volt a pakliban. Az, hogy a norvégok érem nélkül maradnak - nem volt benne. Teljes mértékben érthetetlen, hogy az az ország, ahol ez a nemzeti sport, ahol millió eurós csak a wax-technikai háttér költségvetése, az nem képes versenyképes waxot tenni a versenyzői alá, nem képes megbirkózni a meleg, nehéz hóval. Sem a női, sem a férfi váltó lécei sem siklottak, körről-körre reménytelenebbül estek vissza a világklasszis norvég sífutók. A férfi váltóban eleve a svédek voltak a favoritok, és tulajdonképpen pillanatnyi esélyt sem adtak senki másnak. A női váltóhoz viszont egy Charlotte Kalla kellett. Kedvencem 25 másodperces hátrányt hozott be, a célegyenesre utolérte a finn és a német váltót, majd ereje is maradt a hajrára és elszáguldott mellettük. Epikus futás volt.
A hegyen a két super-G-t Fenninger és Jansrud nyerte, nagyon megérdemelten. Darja Domracseva a tömegrajtos biatlon-győzelme már a harmadik aranya itt, az olimpia legeredményesebb versenyzője lehet. És ha már fehérorosz: a freestyle ugrást a nők után a férfiaknál is belorusz nyerte, valamit nagyon tudnak, mindenképpen jobbak az idegeik, mint a végén rendre hibázó kínai specialistáknak.
A jégen meglepő dolog történt: egy férfi gyorskorcsolya számot nem a hollandok nyertek: a lengyel Brodka 3 ezreddel diadalmaskodott 1500-on. Mintegy válaszul aztán a női 1500-on a teljes dobogó már a hollandoké lett. Az oroszoknak bejött short-track-ben a koreai An honosítása, magabiztos arannyal hálálta meg. Még ennél is látványosabban bejött nekik a hazai csúszópálya: férfi skeletonban és kettes bobban is fölényes győzelem. Ott voltak az esélyesek között, de ez a hatalmas különbség mindkét számban váratlan, nagyon kitalálták ezt maguknak.
A síugró csapatversenyben megtört az osztrákok hosszú ideje tartó uralma, de nem a lengyelek, nem a szlovénok, még csak nem is a japánok vagy a norvégok, hanem a németek nyerték az olimpiai bajnoki címet, megerősítve helyüket az "aranyversenyben": nekik 8 van, aztán hat ország jön 5-tel. Az éremtáblázaton viszont "csak" hatodikak, 13-mal. Oroszok, USA 18, hollandok 17, norvégok és Kanada 15. Nagy küzdelem lesz, nem is mernék tippelni, de az azért könnyen lehet, hogy azok a sífutásban elmaradt érmek hiányozni fognak Norvégiának a végén...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.