A három tavaszi kedvenc mindegyike jó évadon van túl, és mindegyiknek megvan már, hogy mikor lesz vége, fordulnak fokozatosan a célegyenesbe.
Game of Thrones: A hatodik évad fényévekkel jobb lett, mint az ötödik, még úgy is, hogy pár jeleneten kívül (Hold the door, braavos-i színház, Lady Mormont, Ian McShane) igazából csak az utolsó két epizód érdemes, hogy megmaradjon bennünk. Először szakadhattak el nagyon a könyvektől, hiszen az még meg sem született. Weiss és Benioff egészen jól vették az akadályt. Hatalmasakat léptünk a végjáték felé, teljesen átrendeződtek a sakkfigurák a westeros-i táblán. Idén még megvolt az a nézői kényelem, hogy kiemelt szereplő nem halhat meg, mert akkor minek feccölltek volna bele ennyit, de jövőre feltehetőleg ez sem marad így, és alig hiszem, hogy a legfontosabb karakterek mindegyike túlélné 2017-t is majd. Jelen erőviszonyok közepette Dany "eltakarítása" volna az igazi durranás, az rendezné át drámaian a status quo-t... Két rövidített évad van hátra, jó lesz. (És még egyszer: Ian McShane! A legnagyobb egyepizódos mellékszerep!)
Orphan Black: Az évad előtt megint csak felmerült, hogy hová lehet tovább csavarni, lehet-e szubsztanciát adni a Maslany-show-nak. Nos, ez a negyedik évadban elég jól sikerült, a Neolution visszatérte, a Brightborn, az arcférgek megteremtették azt a hátteret, amelyben hőseink újabb és újabb kalandjai értelmet nyertek. Nagyszerű ötlet volt Beth visszahozatala flashback-ekben, óriási és szívszorító volt látni, és nagyon érdekes volt, hogy mennyire máshogy, sokkal kevésbé partnerként, testvérként viszonyult a társaihoz, Cosimához és Alisonhoz, mint Sarah. Krystal állandó szereplő lett, MK pedig az új klón. Talán ezek miatt is Helena és Alison sajnos kevesebbet szerepelt, ők azért hiányoztak. Tatiana Maslany teljesítményére továbbra is csak a szuperlatívuszok a megfelelők: a legapróbb rezdülésekig tökéletes minden egyes klón. Egyetlen évad van hátra, lezárhatják szépen.
The Americans: Egy más kategória. A legjobb sorozat jelenleg. Az írás, a rendezés, a színészi játék bátor, kompromisszummentes, valódi, katartikus. Nem félnek a csavaroktól, ha van értelmük, nem félnek megszabadulni szerelőktől, ha van értelme. Az évad tele csúcspontokkal, fantasztikusan magas színvonalon végig. Az utolsó epizódban aztán elhitetik velünk, hogy lesz valami lebukás, és egy kicsit "csalódás" is, hogy nem, de aztán az utolsó kép a házról helyre teszi az érzéseinket. Holly Taylor az év MVP-je, a sorozatokban oly nehezen működő tinédzser-lányt hozza káprázatosan. Russell és Rhys továbbra is óriási, de itt tényleg minden egyes szereplőről ódákat lehetne zengeni. Két évad jön még, ami nem kevés, hatalmas dolgokat várhatunk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.