Azt mondtam, hogy egy nagyon rossz rajt vagy egy taktikai hiba akadályozhatja meg Kozák Danutát az egyes sikerben. Azok is belefértek volna. De persze nem voltak. Döbbenetes fölénnyel, "ledecky-s", "hosszús" dominanciával nyerte a számot. Negyedik arany, a történelem legsikeresebb magyar kajak-kenusa, és még jön a négyes. Carrington, aki miatt aggódtunk kicsit, úgy tűnik, hogy biztosra ment idén, és a 200-ra koncentrálta a felkészülését, azt meg is nyerte, 500-on bronzérmes, de nagyon távol volt Kozáktól.
A Totka-Molnár kettős 3 századdal maradt le a dobogóról 200-on, de azt mondták, hogy ez volt a maximum, a tökéletes pálya, úgyhogy nyugodtan örülhetünk. A pólósok verték Brazíliát, naná, a görögök jönnek az ötödik helyért. Négy öttusázóból egyedül Demeter vívott 50 százalék felett, nehéz lesz a dobogó közelébe kerülnie bárkinek is, még úgy is, hogy az erős számaik most jönnek majd.
A férfi triatlonban a Brownlee testvérek kettős győzelmet arattak, az úszásban és főleg kerékpárban diktált iszonyú irammal elérték, hogy a jó futók igencsak lemaradjanak, a futásra már csak azok legyenek ott, akik náluk gyengébb futók. A végén aztán Alistair elfutott öccsétől, hogy meglegyen a családi rend. A női toronyugrást a 15 éves Ren Qian nyerte, ez önmagában nem akkora show, viszont az utolsó három ugrásának átlaga 92,15 lett, és kizárólag 9,5-ek kerültek bele az értékelésbe. Brutális. És mit mondott utána? "Egész jó voltam, de nem tökéletes. Perfekcionista vagyok." És ha nagy lesz, jogot és törvényszéki orvostant szeretne tanulni.
A férfi hoki-arany nem kis meglepetésre Argentínáé lett. Miután az esélyes női csapatuk villámgyorsan kiesett, elég jól kárpótolták magukat. Férfi pólóban sima elődöntők után horvát-szerb döntő lesz. Női röplabdában szerb-kínai döntő lesz. Női kosárban spanyol-amerikai. Női kéziben hatalmas meccsen verték a franciák a végig keservesen kapaszkodó hollandokat, és aztán hosszabbítás után az oroszok a norvégokat. Nem lesz tehát triplázás, csak a meccs elején vezettek a norvégok.
Atlétikában ma hatból négy amerikai arany, Eaton maradt a sportág királya, Crouser háromszor dobott 22 méter felett, és elképesztő 22,52-vel nyert. És egy jamaikai: Bolt triplázott 200-on is, nem futott jól, mérges volt, mérföldekre a világcsúcstól, pláne a 19 másodperctől. Fura lesz, ha esetleg ez lesz pályafutása utolsó 200-a. Nem tudjuk, hogy valójában milyen állapotban volt előtte, egyáltalán reális volt-e a világcsúcs, de talán ő nem mondta volna.
A britek elléptek a második helyen: USA-GBR-Kína 35-22-20. És az amcsik elérték a 100 érmet, rekord felé haladnak. Kína 58, Nagy-Britannia 56.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.