9.58. Ennyi. Bolt most végigfutotta. Azt írtam egy éve (napra pontosan), hogy "Ez a mozgás valami olyasmi volt, amit eddig az emberiség nem ismert, legfeljebb a science-fiction műfajban. Ilyen nem létezik, pedig saját szemünkkel láttuk. Tessék szívesek átírni a természettudomány törvényeit." Annyi változott, hogy a mozgást már ismerjük, de a többi most is áll. Tyson Gay élete legnagyobbját futotta, kapott másfél métert, sajnáltam. Usain Bolt határai alig látszanak. Ha ráharap, ha odateszi magát, megfoghatatlan. Azt mondanánk, hogy Gay 200-on még jobb, mint 100-on. Na de milyen Bolt? Csütörtökön a 19.30 is veszélyben lehet. (Itt meg a biomechanikai mérés, mindegyik 20-on rátett Gay-re 2-3 századot, és a 60-80 közt volt a leggyorsabb.)
A két gyaloglószámot biztosan hozta a két olimpiai bajnok orosz favorit. Továbbra is érthetetlen, miért délben a hőségben kell ezeket rendezni, nagy seggberúgás a német rendezőknek (vagy az IAAF-nek).
Női 10.000: Ahogy az etiópok elcseszték, az példaértékű, Defar nem indult el, amikor pedig igen, az kockázatosan késő volt, nem is tudott felpörögni. Linet Masai kihasználta, okos volt, és nagyon sok év után visszaszerezte Kenyának a címet. Ha itt lett volna Dibaba, mentek volna az etiópok iramot? Nem tudom, nekem mindenesetre nagyon hiányzott a kis Tirunesh.
Jessica Ennis nagyon szuverén módon nyerte a hétpróbát, óriási potenciál van benne, cél nyilván a hazai olimpia. Mondanám, hogy a szám meg van oldva évekre, de hát sokan vannak ott még, szintén fiatalok, nem is beszélve olyanokról, akik nem is voltak itt, de lehetnek majd: Fountain, Klüft (??!!), a hétpróba színvonala, izgalma, hangulata biztosítva van.
Megvannak a német bravúrérmek, 3 is két nap alatt, a hangulatot tovább javítja.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
brown_h 2009.08.17. 15:35:57
Itt van egyben a BBC-től: www.youtube.com/watch?v=FdV3vHSIJtQ