Kelet-ázsiai fölény női maratonban, Thorkildsen teljessé tette végre az aranygyűjteményét, Mulaudzi meglepő győzelme élről, Jamal nem meglepő győzelme azzal, hogy a spanyol nyertest kizárták. Bekele megcsinálta a duplát, pedig lassú volt az iram, nem volt segítője, Lagat megelőzte a célegyenesben, de ez a fickó mindenhonnan visszajön. Minden idők egyik legnagyobbja. Az amerikaiak gond nélkül hozták a két 4x400-as váltót, nem is lehetett kérdéses.
Az éremtáblázatot az USA és Jamaika uralja, Kenyának nagy világbajnoksága volt, Európát pedig az orosz, német, lengyel, brit négyes tartja versenyben. Jövőre EB, meglátjuk, ez utóbbiak tartják a helyüket a kontinens élén.
A vb talán legnagyobb hőse nem egy atléta volt, hanem Berlino, aki (illetve a 3 megszemélyesítője) végigpörögte a kilenc napot, szórakoztatta a közönséget, és a performanszai az atlétákkal (különösen Bolttal) tényleg kiemelkedőek voltak.
Nagyon jó világbajnokság volt, mint minden atlétikai vb. Volt szerencsém így-úgy látni az összeset, ez is hatalmas élmény volt. Gratulálok minden magyar sportolónak, aki eljutott Berlinbe, meg az edzőiknek, nagy teljesítmény, és jól helyt is álltak, csak így tovább!!! Remélem, megfelelő támogatást kapnak a jövőben! Köszönet a Eurosport kommentátorainak, Zitának, Gábornak, Dusánnak, Gergőnek, Tamásnak itthon, a szokott színvonalas és szórakoztató közvetítéseket hozták! Nélkülük nem lett volna az, ami.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
brown_h 2009.08.25. 15:53:43
sports.yahoo.com/fantasy/blog/roto_arcade/post/Usain-Bolt-would-run-the-40-in-WHAT-?urn=fantasy,184570
És magamnak emlékeztető, hogy a XXI/34 Mancsban van az atlétika helyzetéről.