Először is egy hatodik helyezett: Huszár Erika!!! Van olimpiai pontunk, Torino után ismét! Hatalmas hidegvérrel, taktikusan, okosan jutott be a döntőbe, ahol hasonképpen versenyzett, és óriási egyéni csúccsal lett a legjobb európai. Le a kalappal, erre nagyon-nagyon büszke lehet.
Nagy öröm, hogy néhány kiemelkedő egyéniség olimpiai arannyal koronázta meg pályafutását: Aksel Lund Svindal, a végtelenül szimpatikus norvég super-G-ben. Bode Miller (ezt ki gondolta volna?) kombinációban egy tőle évek óta nem látott szintű szlalommal. És ugyanez (az arannyal koronázás) meglett Marit Björgennek is, persze már az 5. napon, de aztán itt ismét a 2x7,5 km-ben, egy elképesztő domináns és esztétikailag álomszép stílusú sízéssel.
A férfiak 2x15 km-ét Hellner nyerte, ritkán látható svéd csapatmunka után. Simon Amann pedig örök legenda lett, simán nyerve a nagysáncot a négy egyéni arannyal megelőzte a 3 arany, 1 ezüsttel visszavonult legnagyobbat, Matti Nykänent. Mindkét gyorskori 1500-at behúzták a hollandok - némi meglepetésre, és egysportágas nemzetként is a 9. helyen állnak az éremtáblázaton.
Die Lena macht's wieder! Négy start, három érem, két arany és egy ezüst. Magdalena Neuner 23 évesen már biatlon-legenda. 1-1 hiba az első és a harmadik lövészetnél, így mindig hátul volt, és viszonylag minden mindegy alapon jöhetett a negyedik - és hibátlan. Zajceva és Hauswald mögött indulhatott a cél felé, és az ő formájában nem is lehetett taktika, párszáz méter és simán otthagyta őket, aztán jöhetett a mosoly, levegőbe csapás. Fantasztikus egy hete volt - de ez a vége, mert a holnapi váltóban nem lesz ott, mindenki döbbenetére. Erre majd visszatérek holnap.
Ma még a csapatsprint volt, és hát ehhez cefetül értenek a németek. Arany és ezüst. Baromira felkészülnek taktiailag, felépítik méterről-méterre, és a korábban gyengélkedő egyéni futóik magasan önmaguk fölé nőnek. A férfiaknál ez egy bravúrezüstig vitte őket, mert Peter Northug végre kihozta magából, ami benne van, és van már egy aranya a norvég férfi futóknak is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.