Fejcsóválás, döbbenet, meglepettség – ezeket az első reakciókat írták a németek arra a bejelentésre, hogy Magdalena Neuner nem lesz benn a mai váltóban. És olyasmiket, hogy mintha Leo Messi kihagyná a BL-döntőt, mert ő már nyert olyat, hadd játsszon most más.
Lassan azért kitisztul a kép, hogy hogyan történt. Először azt mondták, hogy pszichésen és érzelmileg nagyon lefáradt a két arany után, rengeteg médiaszereplés, rohangászás (a „mint birkákat a vágóhídra” majd megérne egy külön misét). Aztán nagyjából kiderült, (ld. többek közt a Spiegelt) hogy az edzők leültek vele, hogy ugyan mit szólna, ha nem indulna, mert ők így döntenének, és ő fájó szívvel beleegyezett. A nyilatkozatai alapján neki bizony a szívére lehet beszélni, hogy adjon lehetőséget a most egyébként gyengébbeknek is – és ezt ki is használták az edzők. Nyilvánvaló volt előre, hogy rendkívüli döntés lesz a német női biatlonváltó kijelölése, öt világklasszis, plusz a tartalék Bachmann. Előtte bőven benn volt a pakliban, hogy Lena marad ki, az idényben a betegségei miatt csak az utolsó váltóban vett részt, akkor is ellőtte magát. Viszont az olimpia elmúlt egy hetét nehéz nem figyelembe venni: kirobbanó formában, ragyogó lövészettel, a mezőny simán legjobb futóteljesítményével szerzett két aranyat és egy ezüstöt. Kockázatosabb kihagyni, mint betenni, tekintettel a többiek (önmagukhoz képest) gyengébb formájára…
Ha nyer ez a négyes, ahol minden bizonnyal mindenkinek az utolsó olimpiája ez, akkor a világ rendben van, és méltó búcsú a német biatlon egy nagy generációjától. Ha nem nyernek, akkor jön a közvélemény zúgolódása, még akkor is, ha az érem abszolút oké, és Neunerrel sem lenne feltétlenül arany.
Úgyhogy ma ilyesmi maximum a pálya szélén lehet:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
brown_h 2010.02.24. 02:16:09