Volt egy érzés Szilágyi Áronnal kapcsolatban gyakorlatilag az első pillanattól kezdve, hogy a pástra lépett: Ha megszúrják/vágják, az valami anomália, az univerzumnak valami ritka, pillanatnyi tévedése, amit aztán helyre is hoz gyorsan a mindenség. Nem látszott, hogy kikaphat - nem is kapott ki, egy döbbenetesen magabiztos aranyérem, egy káoszba fulladó sportág már-már váratlan, de annál hangosabb életjele. Régi klasszikus francia kalandfilmekben láttam utoljára ilyen kardvívást. Ungvári Miklós pedig személyes életének legrosszabb éve után olyan judózást mutatott be, ami szigorú szamurájoknak is dicsőségére vált volna. Még egy lépés hiányzott csak, de az ezüst is fantasztikus siker.
Gyurta formája is kellemesen megdöbbentő, negyedik hely, 59 fél, ha ezt kivetítjük a 200-ra... De ne még. Két világcsúcs a medencében, két nap alatt három, a cáparuha lassan feledésbe merül. Pólóban és kéziben egy csúnya és egy szép vereséggel kezdtünk, nem számít semmit egyik sem.
Arany: Kína 6, USA 3. Érmek: Kína 12, USA 11, Olaszország 7. A kínaiak eddig jobban éltek a lehetőségekkel, még azonban az elején vagyunk. Britek, oroszok, de legfőképp a németek mindenesetre beragadtak a rajtnál.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.