Még a költözködéssel együtt is összejött 11 mű, 7 regény, 3 képregény-TPB és 1 történelmi munka. Kezdjük az utóbbival: Némi kalózkodás után a cukor, a protestantizmus és az államadósság elindított egy kis szigetországot afelé, hogy a történelem legnagyobb birodalmává váljon. Niall Ferguson olvasmányos, végig érdekes és szakszerű könyve a British Empire évszázadairól talán sokak számára egy fokkal megértőbb, elfogadóbb a birodalommal szemben, mint lehetne. Nem hallgatja el egyáltalán a visszásságokat, a gyarmattartó tragikus döntéseit és azok következményeit, de komoly hangsúlyt kap a "mit köszönhetünk a briteknek?" kérdés is, és az egykori gyarmatok szempontjából a politikai, kulturális, gazdasági, társadalmi egyenleg bizony pozitív.
A Brighton Rock joggal klasszikus, egy nagy író nagy könyve. A sötétség mélyén (miközben nagyszerű és nyomasztó) csak azért nehezebben értékelhető, mert mindig beugranak az Apokalipszis: most jelenetei, még úgy is, hogy a film csupán kiinduló pontként tekintett a regényre, ezernyi dolgot megváltoztatott hozzá képest. Le Carré eddigi utolsó regénye illúziók nélkül számol be és le a hírszerzés, a külügy, az ő dolgukat(?) végző magáncégek és az államgépezet tevékenységével, talán a korábbiakhoz képest több keserű szarkazmussal.
John Gilstrap könyve váratlan meglepetés: a gyilkosság miatt üldözött udvarias, okos kisfiú története egy nagysebességű thriller jókkal és rosszakkal, igazán magával rántja az olvasót. Szintén fiú menekül (na, jó itt inkább csak kalandozik, és kettő) a németeknél nagy sikerré vált Tschick-ben. Könnyed és gördülékeny coming-of-age sztori.
A képregények közül a legtöbb pontot kapót emelném csak ki: Kedvenceim közül ketten, Brubaker és Rucka dolgoztak össze egy évtizede, hogy meséljenek a Batman árnyékában/mögött/mellett dolgozó Gotham City rendőrségről. Egészen ragyogó, Michael Lark tökéletes rajzaival.
Graham Greene | Brightoni szikla | 9 |
Niall Ferguson | Empire | 9 |
Ed Brubaker – Greg Rucka | Gotham Central – Book One: In the Line of Duty | 9 |
John le Carré | Törékeny igazság | 8,5 |
John Gilstrap | Nathan's Run | 8 |
Joseph Conrad | A sötétség mélyén | 8 |
Wolfgang Herrndorf | Tschick | 8 |
Eric Stephenson | Nowhere Men – V1: Fates Worse Than Death | 7,5 |
Robert Kirkman | Walking Dead – 7. Vihar előtti csend | 7,5 |
John Scalzi | Szellemhadtest | 7 |
Laurell K. Hamilton | Ezüstgolyó | 7 |
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.