Csak néhány pont, ami közben eszembe jutott:
1. Az elmúlt éveknek nem a legjobb, de a legfontosabb filmje. A téma, a gondolatok, az ambíció, a hit, a filmtörténet miatt (ld. lejjebb).
2. Az aranykor producer-moguljai csinálhattak volna ilyet: Selznick, Zanuck, Thalberg, Wallis. Rendezőként feltétlenül John Ford, aztán később persze Spielberg, az egyik előkép és Kubrick, a másik. Mindent (szó szerint a mindenséget) magába foglalni, miközben mégis az emberről mesélni, meg a reményről, a haladásról, a végtelenbe vetülő tekintetről. Felemelni fejünket a porból, megcélozni a világegyetemet.
3. A "végső határ" két szélső értékéről szól: a másik galaxis, másik dimenzió az egyik vége a skálának, a közvetlen család a másik.
4. A veszélyes filmes "esemény-horizont" az érzelmesség és a giccs határa, nehéz a jó oldalon maradni, és nem belezuhanni a giccsbe. Nolannak sikerült, néha csak éppen, de a valós, hihető szentimentalizmusban maradt abban a pár jelenetben. (Ahogy a fiatal Spielbergnek is ment ez még anno.)
5. És eddig is Nolan-rajongó voltam, az is maradok, hétszentség. Egyébként meg ki gondolta volna, hogy éppen tőle fog jönni a remény, az inspiráció, az optimizmus, a szeretet himnusza.
Sok okosat és értelmeset írnak a hozzáértők: Rusznyák és Sixx, ahol és ahogy szoktak. Ebert utódai ezt írták, Travers az RS-ben szintén jó. Doc Jensen anyaga még látványos is. Végül a legizgalmasabb gondolatfolyam a film kapcsán, Orosz Pétertől.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.