A képregények számának növekedése miatt mostantól ketté osztom a negyedéves listákat, hagyományos könyvekre illetve képregényekre. Lássuk akkor az első felét.
A szokásosnál talán kevesebb regény oka az élen szereplő monstrum, ami sok időt elvett, de soha rosszabb időtöltést! Stephenson Barokk-ciklusa szívem egyik különös csücske, a Confusion-ben pedig új megoldásként összefűzi a 4. és 5. könyvet, joggal, hiszen Jack és Eliza egyenként is terjedelmes történetszála egy időben zajlanak, és persze össze is függenek. Minden megvan, ami a korábbiakban: a szédületes történelmi, kulturális, gazdasági, társadalmi körkép, a kalandregény, mindez rengeteg humorral. Már "csak" a System of the World három könyve van hátra, és a kvázi-cliffhanger igen ígéretes a Confusion végén.
Faulks Madárdala annak ellenére számít első világháborús klasszikusnak, hogy 1993-ban készült, és tény, hogy egy igazi, hagyománytisztelő nagyregény. A Fajirtás az Ender-saga harmadik regénye, ami nem tud már felnőni a zseniális elődök, a Végjáték és a Holtak szószólója szintjére, kicsit túl is bonyolítja már Card, de ettől még jó sci-fi. Greene kém-thrillere (ki nem mondva) a spanyol polgárháborúra utal. Gilstrap második regénye hasonlóképpen építkezik, mint a Nathan's Run tette, annak egy nagyobb szabású variációja, de így annak frissesége és újdonsága is elveszik kissé, marad egy jó kis paranoia-thriller.
Neal Stephenson | The Confusion | 9 |
Sebastian Faulks | Madárdal | 8 |
Orson Scott Card | Fajirtás | 8 |
Graham Greene | Titkos megbízatás | 8 |
John Gilstrap | At All Costs | 7,5 |
Michael Hjorth / Hans Rosenfeldt | A tanítvány | 7 |
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.