Legutóbb éppen akkor írtam a UConn Huskies-ról, amikor Breanna Stewart az elsőt nyerte, három éve. Már akkor megemlítettem, hogy gólyaként a csapat egyik legjobbja - na jó, nem kellett hozzá elsöprő szakértelem. Azt azért aligha gondolhattuk abban a pillanatban, hogy a következő három bajnokságot is ők nyerik, és mind a négyszer Stewie lesz a Final Four MOP... Az akkori freshman-, mára senior-class-ból Jefferson és Tuck felnőtt Stewart-hoz, és egyáltalán ez a három fiatal olyan szintre fejlődött, amit szerintem Auriemmán és Chris Dailey-n kívül senki sem tartott lehetségesnek, de még biztosabban hiszem, hogy senki más nem is tudta volna kihozni belőlük.
Ebben a negyedik, a rekordidényben elképesztő módon uralták a mezőnyt, fáradhatatlanul, könyörtelenül robogtak, a kosárlabda taktikai, technikai, fizikai részében is szinte új dimenziókat nyitottak. (Erőnlét pl.: az idény előtt profi tengerészgyalogos kiképzést kaptak a lányok.) Az egész amerikai sportvilág legdominánsabb csapata voltak. Most, a trió búcsúzásával nehéz elképzelni, hogy a Huskies jövőre is ott álljon, ilyen kiemelkedő játékosai (még?) nincsenek, de Geno mesternél soha nem lehet tudni.
Breanna Stewart megy a Stormhoz (Sue Birdhöz!), bizonnyal megy az olimpiára, nagyon kemény és nagyon újfajta nyara lesz tehát. Fogjuk figyelni idén is, később is, minden idők egyik legjobbja válhat belőle.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.