Az első négy versenynap jobbnál jobb versenyeket hozott, az egész olimpia jól néz ki, csak a hóval vannak gondok a plusz fokok miatt. Gyors benyomások az eddig látottakról, a legfontosabbakról.
Sífutás: Eddig négyből három arany a norvégoké, csak a fantasztikusan visszatérő Cologna tudott nyerni rajtuk kívül. Björgennek az arany a standard, hozta is elsőre, így tulajdonképpen aztán a sprint kiesése már-már szenzáció. A sprint az abszolút specialistáké lett. Személyes szurkolásom: Kalla már nyert egy ezüstöt, azt hiszem, ezért jött, de amilyen állapotban van, lehet még több érem is.
Biatlon: A sprintek komoly őrületeket hoztak, a hó miatt egészen furcsa futóformákkal, és két veterán győztessel, mintha visszafordult volna az idő: Kuzmina, mint Vancouverben, Björndalen, mint bárhol a múltban. Aztán pedig az üldözésesre helyreállt a kizökkent idő, Domracseva és Fourcade szerintem a jelen két legtökéletesebb biatlonosa.
Alpesi sí: A férfi lesiklás a szokásos, a "várt" váratlant hozta. Mayer győzelme meglepő, nagyot segített a korai rajtszám, de ez benne van ebben a számban. A női kombiban Maria Riesch ismét megkoronáztatott, nagyon magabiztos, tudta, hogy ez a legtutibb esélye, és nem remegett meg. Képes rá, hogy a többi számra is átvigye ezt a formát, de ott kegyetlenebb lesz a küzdelem.
Gyorskorcsolya: Az eddigi négyből három a hollandoké, a 12 éremből 8, férfiaknál más nemzett nem is nyert érmet... Döbbenetes fölény, és valami hasonló lehet a folytatás is, bár mind a középtávokon, mind a leghosszabbon vannak riválisok elegen. De ne lepődjünk meg akkor sem, ha valami csoda folytán mégis marad a narancs-prés.
Síugrás: A férfiak normál sáncán a sok favorit közül a legnagyobb nyert, a nőknél viszont a kevés favorit között sem nyert a legnagyobb, így Vogt lett a női síugrás történetének első olimpiai bajnoka.
Snowboard, freestyle: Látványosak és laikus szemmel is kellemesen követhetőek. Egyelőre freestyle-ban teljes kanadai uralom, snowboardban amerikai fölény.
Említést érdemelnek még a szánkóban elképesztő különbségekkel nyerő német favoritok, valamint az, hogy bemutatkozott a világnak Julia Lipnyickaja, aki 15 évesen szimbolikus sztárja lehet az olimpiának és az oroszoknak, és a műkorcsolyasportnak is újabb, szükséges lendületet adhat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.