Lassan három hét eltelt már a Final Four óta, meglett (már-már értelmezhetetlen körülmények között, egy mikrohajszállal) a bajnoki cím is, próbáljuk hát értelmezni a történteket.
Az ősz már régen volt, talán volt akkor olyan meccs, amelyen teljes kerettel játszhatott az ETO, de utána a két hiányzó már ünnep volt. A negatív hatása a sérülten hiányzó sztároknak egyértelmű. Pozitív hatást, közvetett következményt is kell azonban keresni, mert az eredmények mégis jöttek. 1. A csapat motorjai, Groot, Oftedal és Amorim mind tavasszal hagytak ki pár hetet, és a Final Fourra éppen felépültek. A kis kényszerpihenő valószínűleg jól is jött, feltöltődött hány energiacella, amire különösen Nyckének volt szüksége, nem is tudom így utólag, hogy enélkül hogyan bírta volna ki az évet. 2. Minden újabb nehézség csak erősítette a csapategységet, pumpálta a szellemet, növelte az elszántságot.
Abban nagyjából egyetérthet mindenki, hogy ez utóbbi, a csapatszellem, az egység az, ami a Final Fourban a többiek fölé emelte az ETO-t. Igyekszenek is eleve erre alkalmas játékosokat szerződtetni, de fantasztikus látni, ahogy a világsztárok is, a feltörekvő fiatalok is csiszolódnak bele folyamatosan ebbe a szerkezetbe, ebbe a hozzáállásba - és látjuk sok más együttesnél, hogy mindez korántsem magától értetődő. Grimsbö, Görbicz, Amorim, Groot, Mörk, Oftedal, Broch nem csupán a játéktudásuk miatt tartoznak a sportág legnagyobbjai közé, hanem azért is, mert (néha kis zökkenőkkel, állandó fejlődéssel) képesek maguk elé helyezni a csapatot. (Nora Mörk fáradhatatlan, kispados munkáját, folyamatos "segédedzősködését", vagy Kari Grimsbö "önlecserélését" például már önmagukban tanítani lehetne "megkoronázott világsztárok hogyan állnak be a sorba és rendelik a csapatot mindenek elé" címmel.)
Ami érdekes (és szinte már ezoterikus és nem szakmai), hogy a sérülések miatt az egyik legpechesebb szezon volt egyben az egyik legszerencsésebb is. Kupaelődöntő hétméteresekkel, bajnoki a Fradi ellen hatgólos fordítással a hajrában, ami azt az elmebajos utolsó fordulót hozta a tulajdonképpen fej vagy írással felérő befejezéssel, és hát a BL-döntő is csak-csak egy hosszabbításos meccs volt. A triplázás szinte ugyanúgy lehetett volna tripla-nulla is, amitől az előbbiekben a FF kapcsán leírtak még igazak volnának, de más volna a mögötte lévő siker/eredmény.
A jövőre tekintve a millió eurós kérdés nem is az, hogy mekkora volt most, illetve az elmúlt hat évben Ambros Martin szerepe a sikerekben - óriási, mind a taktikát, mind a csapatszellemet, mind a formák időzítését, mind a hangulatot illetően. A kérdés, hogy a távozása okoz-e törést. Hiába ismeri egymást jól Danyi és a csapat, itt most más viszonyba kerülnek. És vajon azokra a nagy pillanatokra, amikor Ambros egy időkéréssel, egy ötlettel, egy cserével pozitív irányba mozdított egy éles meccset, azokra képes lesz-e Gábor. A keret mindenesetre még erősebb lesz, még több világsztárral kell dolgozni, gazdálkodni, bánni. Izgalmas lesz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.