Folytatom, és már az első hangosfilmhez is eljutunk.
The Farmer's Wife (1928): Egy egészen váratlan gyöngyszem, egy kedves komédia, jó humorral, erős ecsettel megfestett karakterekkel. Egészen különleges, hogy a Hitchcock-univerzum legjólelkűbb, jóravalóbb, legrendesebb női főszereplőjét láthatjuk Lillian Hall-Davis alakításában. Frissítő és kellemes, nagyon is, de nem meglepő, hogy alapfelfogása szerint sem, meg dramaturgiai okokból sem használt egyébként ilyen hősnőket a mester. Egy színdarab adaptációja a film, és Hitchcock nem a jeleneteket változtatta meg, hanem az állandó kameramozgással, nem hagyományos szögekkel tette filmessé az élményt.
Champagne (1928): Meglehetősen érdektelen történet, meglehetősen érdektelen karakterekkel, pedig úgy gondolhatnánk, hogy az alapfelállásból többet is ki lehetett volna hozni. Néhány vizuális geg mutatja csak, hogy Hitchcock nem aludta végig a forgatást.
The Manxman (1929): Egy nem túl izgalmas dráma, egy tragikus szerelmi háromszög története a Man-szigeten. Ráadásul feleslegesen vontatott is néha, mintegy 30 perccel hosszabb a szükségesnél.
Blackmail (1929): Az első hangosfilm az életműben, ami adott új lehetőségeket Hitchcock-nak, viszont a gyermekbetegségek is érződnek még. Nem kicsit Anny Ondra okán, akinek a rettentő közép-európai akcentusa miatt a háttérből Joan Barry kellett, hogy adja a hősnő hangját. A történet már igazán hitchcock-i, a véletlen, de szükséges gyilkosság, a titok, a bűn, a bűnhődés, és sok képi megoldás is idézi már a későbbi filmeket. A végső üldözés a British Museum-ban pedig az első a látványos és híres helyszínekre tett üldözések sorában. Na, és a metróban a kisgyerek által cseszegetett utas szerepében a cameo is igen emlékezetes.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.