Rear Window

"Corpus Christi: Trimble!" Ezt kiabálta legtöbbször Jeremy Paxman, az egyre izgatottabb műsorvezető az idei U.CH. döntőjében, amelyet az oxfordi Corpus Christi College a manchesteri egyetemmel vívott. A Gail Trimble vezette oxfordiak hátrányból feljőve, óriási hajrával nyertek. Több mint 5 millióan nézték a BBC2-n a műsort.

Régen élveztem ennyire kvízműsort, brutális a sebessége, elképesztő, hogy ezek a fiatalok mi mindent tudnak, és milyen gyorsan válaszolnak a teljesen eltérő témájú, néha kegyetlenül nehéz kérdésekre. 20 perc száguldás, szinte levegővétel nélkül - Paxmannek külön gratuláció, mégis csak neki kell a legtöbbet beszélnie, és neki pláne nem szabad hibáznia. Úgy nagyjából a válasz elhangzásakor felfogtam általában magát a kérdést... Mégis nagyon élvezetes a sebesség, a tudás, az izgalom miatt.

Gail Trimble-ből, a latin szakos ifjú hölgyből pedig celebritás lett, aki okos, művelt, klasszikusan szépen beszélő nőként megosztotta a briteket. Nekem mindenesetre végtelenül szimpatikus volt, szurkoltam is neki. (Nem mintha a csapattársai vagy akár a manchesteriek unszimpatikusak lettek volna.)

Megkezdődött a 20-assal egy 5(?) epizódos kör, amelyekben stand-alone füzetek lesznek, mindig más íróval, és többé-kevésbé a "slayerek a nép ellensége, a rosszak" téma felé indulunk el...

#20: Jeph Loeb vendégszereplése íróként, szegény fiának, Samnek emlékére. A kimerült Buffy álma, rajzfilmszerű egyszerű rajzokkal (Wight, Beavers, Van Wyk), visszatér elsős gimis korába a mostani tudásával. Vicces, szomorkás - jó újra látni a Scooby-ganget, anyut, Giles-t, Snydert, Angelt, Cordie-t. Különben sokat nem haladunk: B-t nem meglepő módon zavarja, hogy a jövőben megölte Willow-t.

#21: Jane Espenson a fedélzeten, ennek rögötn örülni kell, és a Harmony, mint vámpír reality-tv sztár ("Old media sucks but so do I.") sztorival elindulhat a vadászok nyilvános vesszőfutása. "Best villains since the nazis." Sötét fellegek. Hová jutunk ezzel, majd kiderül.

Szerepel Clem! Yeah!

A harmadik negyedben már-már úgy tűnt, hogy James Harrison mammut-méretű, 100 yardos interception-return-touchdownja kinyírta a meccset, és ez éjjel 3-kor nem könnyíti meg a fennmaradást. Aztán hirtelen beindult a Cardinals, Warner elkezdte lőni Fitzgeraldot, két TD, plusz közben egy ügyes safety - 16-0-s sorozat, és 2:47-tel a vége előtt a valószínűtlen magvalósulni látszott.

És ahogy az utolsó drive-ra felállt 2 hete a Cards az Eagles ellen a "lélektani padlóról", úgy most a Steelers tette ugyanezt a Cards ellen. Roethlisberger végigvitte a csapatot a pályán, méghozzá Santonio Holmes-ra építve, aki elképesztő módon felnőtt ehhez, és második kísérletre a TD-t is megcsinálta. MVP. Messzire jutott az egykori sarki drogárús kissrác.

Ugyanúgy, ahogy tavaly, most is 35 másodperccel a vége előtt, egy sarokba beívelt labdából lett a győztes touchdown. Az is egy örök klasszikus meccs, ez is azzá vált.

Rekordok tömege: a Pittsburgh Steelers hatodszor nyert, Harrison TD-je a leghosszabb a Super Bowlok történelmében, Fitzgerald rekorder a legtöbb playoff TD-elkapással, Tomlin a legfiatalabb győztes vezetőedző.

Amit én speciel álmomban sem... 2-0-lal túljutottunk a Velencén, és az Euroligában 8 között a MiZo! Egy Nusi nélküli, elképesztő 1 pontos győzelem Velencében, és aztán tegnap egy hatalmas hangulatú meccsen 65-57 a Lauberban.

Nusi szakadt szalaggal újfent maga a csoda, Dalma iszonyúan pörög, a kicsik felnőnek, a 3 amerikai pedig rendkívül fegyelmezetten és alázatosan végzi a dolgát. Nicole Ohlde-t pozitívan sokkolta első nagy meccsén a légkör és a közönség, élvezi nagyon.

Játékosnak, edzőnek, szurkolónak, vezetőnek ilyenekért érdemes.

Gyakorlatilag 24 óra késéssel tudtam megnézni a beiktatást. Történelem. Változás. Remény. Egy nagy ország új úton. A 44. elnöke az Amerikai Egyesült Államoknak (POTUS): Barack Obama.

Olyan cefet nagyok a várakozások, hogy nyilván nem lehet felnőni hozzájuk, de az én bizodalmam továbbra is Obamában van. Ahogy mondta a beiktatási beszédben: "Today I say to you that the challenges we face are real. They are serious and they are many. They will not be met easily or in a short span of time. But know this, America - they will be met." És (egye meg a fene) még el is hiszem.

Jó beszéd volt, komoly, "inspirational", olyan amilyet megszoktunk a kiváló szónok és író Obamától, és persze fő beszédírójától, Jon Favreau-tól.

Az ünnepség legvégén pedig Joseph E. Lowery tiszteletes vicces, ámde vitatott szavai a színekről: "...help us work for that day when black will not be asked to give back, when brown can stick around, when yellow will be mellow, when the red man can get ahead, man, and when white will embrace what is right." Say amen and say amen.

Miután sikerült a múlt héten 4-ből 3-at eltalálnom a divisional play-off meccsekből, most a konferenciadöntőknél 2-ből 1 a mérlegem. Aligha meglepő, hogy mindkétszer a Cardinalsba szaladtam bele. Korántsem én egyedül. Valahogy nem bíztunk az Arizonában, félrevezető volt a gyenge csoport, a decemberi "pihenő". Pedig a 9 évvel ezelőtti csúcsra visszakapaszkodó Warner, a káprázatos elkapók (Fitzgeralddal az élen), kiváló futók, jó, ha nem is kiemelkedő védelem. Talán így mégsem meglepő, hogy ott vannak?

Óriási volt, ahogy az elcseszett első félidő után McNabb visszavezényelte az Eagles-t, de ez sem volt nekik elég.

Sokkal kevésbé volt látványos az AFC-döntő, a két legjobb védelem csatájából a Steelers jött ki jobban, ahogy az várható is volt, a Ravensben nem volt meg az újabb idegenbeli győzelem, bármennyire is közel jöttek a negyedikben. Jövőre akár még jobbak is lehetnek, bár a defensive coordinator máris a Jets vezetőedzője lett.

A Steelers felettébb sebezhetetlennek tűnik, míg a Cardinals expressze megállíthatatlannak. Szerintem a Pittsburgh erősebb, több a playoff-rutin, és "defense wins the championship". Látványos Super Bowlra számíthatunk.

My Darling Clementine (1946)

John Ford történelmi személyekhez, események nyúlik, Earp testvérek, Doc Holliday, Tombstone, az O.K. Corral melletti párbaj. Állítólag fiatalon találkozott Hollywoodban az idős Wyatt Earppel, aki részletesen elmagyarázta neki, mi hogyan történt. Wyatt is nagy fantáziájú mesélő volt, John Ford nemkülönben. A történelemnek a film ugyanis gyakorlatilag semmiben sem felel meg: Doc és Wyatt már régóta barátok voltak, az O.K. Corral harc teljesen máshogy zajlott, mindenki máshol és máshogy halt meg, és még az Earp fivérek neveit is össze vannak kavarva. De hát tudjuk Fordtól: Print the legend!

Az alaphelyzet mögött (az Earp-ök megbosszulják testvérük halálát) természetesen sokkal több van. Egy olyan város teremtése, ahol lehet nyugodtan borotválkozni és templomba menni, vagy csak egyszerűen szórakozni. A vadnyugatot felváltó polgári hely. Nem véletlenül olyan hangsúlyos a borotválkozás a filmben - megtisztulás, új emberré válás. A fiatal Henry Fonda remekel, de kiváló Cathy Downs (Clementine) és a sajátos Doc-ot hozó Vic Mature is. (Érdekes, hogy a részeges orvosok Fordnál általában megoldják a feladatukat, de ebben a filmben Holliday nem tudja megmenteni Chihuahuát.)

A legemlékezetesebb jelenetek nem is tartoznak a film fősodrába (persze mélyen igen!): a tánc a templomnál és a színész Shakespeare-idézése a kocsmában. Ezek és a sok finom részlet, ragyogó kép és pillanat teszik mesterművé a Ford szokása szerint Monument Valley-ben forgatott My Darling Clementine-t, igazi költészetté. Óda a nyugatról, a civilizációról, Amerikáról, az emberről. És mi más is lehetne a zárókép, mint hogy a nő áll a kerítés mellett, a hős pedig ellovagol a pusztaságba, a végtelenbe.

She Wore a Yellow Ribbon (1949)

Ford életművében korántsem a legjobb ez a lovasság-western, viszont így is messze a műfaj átlaga feletti ez a nagysebességű, de egyben elégikus és szentimentális akciófilm a nyugdíjba vonuló kapitány utolsó nagy haditettéről. John Wayne csúcsformában, és egészen érdekes, hogy kb. 20 évvel idősebb figurát játszik, öregkatonát az ereje teljében lévő Duke. Emellett a látvány viszi a filmet: John Ford bevallottan Frederick Remington festményei által ihletve forgatta, és nem győz betelni kedvenc helyszínével, a Monument Valley-vel, a "kesztyűket" például számtalanszor látjuk. Csodálatos képek tömege erről a csodálatos helyről - Winton Hoch-nak ez egy operatőri Oscart is hozott.

Mindkét film helyszíne a Monument Valley, így a végén két saját fotóm onnan: a John Ford pontról a kilátás, illetve a két kesztyű.

Hogy állnak az összetett esélyek az év elején, amikor a nagyja mindenhol még hátravan?

Alpesi sí:

A férfiaknál má-már kezdett úgy kinézni, hogy Svindal megállíthatatlan lesz, de aztán megtorpant, és azt sem tudhatjuk, hogy fizikailag hogyan fogja bírni. Ha ő nem, akkor Albrecht, Raich, Cuche, de Bode Millert sem írhatjuk le. Carlo Janka? Akkora szenzáció volna, amekkora nem szokott születni a lejtőkön...

Lindsey Vonn a nőknél favorit továbbra is, és nem hinném, hogy a specialisták (Poutiainen, Hosp, Zettel) elcsíphetik. Maria Riesch viszont hasonképpen all-rounder, kirobbanó formában, neki van a legjobb esélye a trónfosztásra, Pärsson pedig marad a sötét ló.

Sífutás:

Tart a Tour de Ski éppen, és ha azt hazaviszi Cologna, akkor az összetettben is valós esély nyíilk egy svájci győzelemre! De ott vannak a norvégok, Teichmann is jönni fog. Nagyon erős és kiegyenlített a férfi mezőny, messze a vége.

A nők esetében egyszerűbb a helyzetünk: szerintem az összetettben, ahogy a TdS-n is Kuitunen, Saarinen, Björgen csata lesz. Most azt mondanám, hogy Saarinen, de bármi lehet. Nagy kár, hogy úgy tűnik, a sérülések és betegségek miatt a két legjobb fiatal titán, Kalla és Jacobsen idén kimarad az összetettért folytatott küzdelemből.

Síugrás:

Amann kontrollálja a mezőnyt, nagyon magabiztos. És a rutin is mellette szól. Lehet, hogy nehezebb lesz a négysáncot megnyernie, mint az összetettet, de még mindkettőre ő a favorit. Mögötte az osztrák sereg.

Biatlon:

Az első hónap után azt mondanám, hogy Svendsen és Björndalen, felkészül Greis, sötét ló Sykora. Kérdés, hogy OEB akarja-e, motivált-e. Svendsen biztosan.

A lányoknál az oroszok eddig félelmetesek, főleg Szlepcova és Jurjeva. Ha így folytatják (és nem lesz a vb előtt szibériai összetartás és így kihagyott versenyek), akkor végigmehetnek. A németeknél még szokatlanul sok a csikorgás, eddig Beck és Neuner a legerősebb. Meglepő lenne nagyon, ha nem ebből a két nemzetből kerülne ki az összetett győztes.

A Nagy Kimaradók: A Patriots sajnos nem jutott be, 11-5-tel sem, pedig nagyon szépen összeálltak a végére, kirobbanó erőben és formában mennek nyaralni. És Amerika Csapata, a Dallas, szégyenteljes összeomlás, el kell őket zavarni marhapásztorkodni.

A 12 benn maradóból szerintem a Giants és a Colts pillanatnyilag a legerősebb, lehetne Manning v Manning Tampában, de az Indynek ehhez talán 3 idegenbeli győzelem kellene, San Diego, Nashville és Pittsburgh, mégis úgy hiszem, megvan az esélyük. Ha nem akkor a Steelers, persze csak egy egészséges Big Bennel, szorítok neki.

NFC-ben a Giants az obvious choice. Meglátjuk, hogy a Carolina fel tud-e nőni a feladathoz, hogy az Eagles okoz-e meglepetést, hogy Matt Ryan tesz-e további csodákat újoncként.

Iszonyat nagy lesz a Wild Card Weekend, évkezdésnek tökéletes. Nem csodálkoznék, ha lenne 1-2-3 idegenbeli győzelem...

A "Nem vénnek való vidék" filmváltozata után nálunk is ismertté vált McCarthy 1985-ös "western-regénye" kegyetlen, fájdalmas, véres és reménytelen.

Egy 14 éves srác 1850-ben Texasban csatlakozik egy pár tucat főből álló csapathoz. Exkatonák, zsoldosok, kalandorok, bajkeverők, indián nyomkeresők az Ezredes és a Bíró vezetésével. Lemennek Mexikóba, majd nyugatra Kalifornia felé, és gyakorlatilag lemészárolnak és megskalpolnak és megcsonkítanak szinte mindenkit, indiánokat főleg, de békés vagy békétlen fehéreket és mexikóiakat is. Szemrebbenés nélkül. Miért? Csak.

McCarthy pedig mindezt elmeséli nekünk valami hihetetlen egyszerű, világos nyelven. Távolsagtartóan, lakonikusan, részvét és remény nélkül, a legvéresebb öldökléseket is. Az egész viszont pont ezzel a sivár, reménytelen leírással és a fájóan tiszta képekkel emelkedik költői magasságba, még ha ott a magasban most nem is az istenek vannak, hanem a keselyűk és a halál.

A Bíró pedig külön őrület, a nagy beszédeket tartó kopasz óriás (Brando anyone?), tanult természettudós, filozófus, pszichopata tömeggyilkos, hidegvérű mészáros.

Felkavaró, nagyszerű regény.

A sokat ígérő, nagyon várt és különösen fontosnak tartott ív, a Time of Your Life véget ért ezzel az epizóddal. Joss-t ismerve azért nem meglepő, hogy túl sok választ nem kaptunk. Sőt...

Fray világa mindenesetre megmarad (ha most nem bonyolódunk bele az alternatív univerzumok kérdéskörébe). Riley felbukkan, a "rossz oldalon", ami nekem o.k., sose voltam rajongója. Őt hozza be az egyébként az epizód ritmusát erősen megzökkentő fás-nyulascsirkés-sapkásXanderes közjáték.

A lényeg természetesen Buffy és Willow. B megöli FutureW-t, amint PresentW visszahozza. Az történt-e, hogy Willow végigélve 200 évet a barátai nélkül, mindennek pusztulása mellett, meg akart halni, és csak Buffy keze által tudott vagy akart? Tanítani akart esetleg valamit Buffynak? (A jövőről mindenképpen, de talán másról is, hogyan öljük meg azt, akit szeretünk...) Mit kezd a tudással, a történtekkel B a jelenben?

Ezek alapján kulcsmondatok Willow-tól azok, hogy "The most important thing about death isn't who dies. It's who kills them." Ezt emésztgessük, azzal együtt, hogy mi történt aztán.

"Why does it have to be me?" - kérdezi Buffy, mielőtt leszúrná Willow-t. "It's a long story." - hangzik a szomorú, lehajtott fejű válasz. Azt hiszem erről (is) fog szólni a S8 hátralévő része, na meg a következő évadok.

A szezon első egymás elleni tétmeccse sajnos az övék, Pécs-Sopron 70-74, közepes meccsen. Az első félidőben vezetni kellett volna 10-15-tel, de saját és "külső" hülyeségek miatt csak 2 lett belőle. A második félidőben várható volt, hogy a fej és láb szépen lassan elfogy, megtörtént, Sopronnál kicsit kevésbé, szerencsésebbek voltak, és a mezőny két legstabilabb embere sajnálatos módon ott volt: Honti és Holt.

Rengeteg a hibánk, nagyok a meccs közbeni hullámzások egyénileg és csapatszinten is, a legfontosabb embereink (Nusi, Dalma) ereje pedig elfogy a végére. A jövő egyszerű, csak két dologban kell fejlődni: védekezésben és támadásban. :)

Még a mi játékunknál is rémisztőbb volt a játékvezetés. Ezt hozta a sztrájk?! Egyetlen koncepció látszott: osszuk el a faultokat testvériesen a két csapat között. De mindezt miért kellett teljesen össze-vissza, értelmetlen, elmebeteg fújással? Katasztrofális volt. Ádám játékvezetőnek remélhetőleg hoz a Jézuska egy szabálykönyvet. Rajta ugyanis látszott az igyekezett, a tenniakarás, csak éppen a szabályokkal nem sikerült összhangba hoznia magát. Földházi sporttárs pedig maga a nagy csalódás: nemrég még a legjobbak között emlegettem, de mostanra ... nem tudom ... megőrült? ... Arrogáns, bunkó viselkedéssel kíséri a rémesen rossz ütemű és jellegű ítéleteit. Szomorú lenne elveszteni őt a kosárlabda számára.

Az egyik legkülönösebb western, technikailag unikum (ld. alább), hatalmas vállalkozás, ami sok szempontból besült, mégis lehet rajongani érte...

Henry Hathaway (3 rész), John Ford (1), George Marshall (1) rendezték a majd' 3 órás filmet, ami kb. 50 évet fog át az XIX. sz. amerikai történelméből, egyes személyeken, családokon keresztül lazán kapcsolódó epizódokkal. Összefüggő, "valódi" film helyett így látványos tablóképeket kapunk, amelyek azonban engem nagyon jól tudtak szórakoztatni.

Mindössze két játékfilmet készített az MGM a háromkamerás, igazi Cinerama eljárással, és ez volt közülük a "nagy". Egy kameraszörny veszi három filmre a jelenetet, amit aztán összeillesztenek, és hatalmas, 146 fokosan homorú vászonra vetítik, elképesztő érzést, jelenlétet és részvételt adva a közönségnek. (Iszonyú jó volna így látni!) Az élmény a képernyőn nem ugyanaz persze, inkább a furcsa dimenziókra, mélységekre figyelünk fel. Mindenesetre a HTWWW tökéletesen kihasználta mind a tájképekben, mind az akciójelenetekben az új technikát. Ami viszont túl bonyolultnak, túl drágának, túl nehézkesnek bizonyult, és felváltotta a 70 milliméteres film. De a Cineramával, és ezzel a bizonyos filmmel a szélesvásznú hollywood-i mozi megszületett.

A színészek kegyetlenül megküzdöttek a Cineramával, hiszen ha eltérő panelben voltak, akkor teljesen máshová kellett nézni beszélgetés közben, hogy a vásznon úgy nézzen ki, mintha egymáshoz szólnának. Pedig az MGM összeszedett sok sztárt, de ez a mozi a szélesvásznú látványról szól sokkal inkább, mint a színészi játékról.

És még a zenéről! Alfred Newman és Ken Darby hagyományos amerikai és angol népdalokra építve ragyogó kíséretet komponált a filmre, Debbie Reynolds pedig néhány dalt lelkesen és imádnivalóan el is énekel a vásznon. Csúcspontok: a How the West Was Won főtéma, valamint a XVI. századi Greensleeves-ből átalakított, "himnusszá vált" Home in the Meadows, Reynolds előadásában (itt az első rész végén és itt egy összevágott változat).

Bónusz:) : A fantasztikus bölényrohamot a Custer State Parkban vették fel, a "színészek" az ő felmenőik voltak (saját felvételeim):

A képregény 6-12-ik epizódját egybegyűjtő második könyv folytatja hőseink eszement történetét "Afbaghistan"-ban (és New Jersey-ben, no meg "Mongloriában"), Rick Veitch kacagtatóan vad fantáziájú szövegével és Gary Erskine művészien ragyogó rajzaival.

A helyzet változatlan: a katonák számára csak a szex és a buli számít (Flabbergast van csupán összezavarodva), a MOMO (Motivation and Morale) egyre sikeresebb a háború eladásában és a regrutálásban (bár a 3 szakember sok egyébbel is el van foglalva), Stelaphane "háborúügyi miniszter" perverzebb, mint valaha. Új szál, hogy az első könyvben is már gondot okozó Allie-t, a MOMO vezető Healey feleségét a miniszter eltűnteti Mongroliába, az otthoni szerető, Loman viszont Bagh-ba jön, hogy megtalálja. A "mongrol" sztori szórakoztató, és a végén kiderül, hogy a vártnál is több szállal kapcsolódik a vezérfonalhoz. A tudós arab nagymama és családja pedig az észak-koreaiakkal üzletel, infókkal az amcsikról.

Kőkemény és elmebeteg szatíra, rokonítható kicsit a Dr. Strangelove-val, a MASH-sel, vagy akár a 22-es csapdájával. A háború egy hatalmas marketing művelet, plusz modern szupertechnika, szex és szórakozás. Az ellenségre nem is marad idő és figyelem, nem is számítanak... Ami zavarbaejtő, az nem más, mint a kérdés: jó szatírához illően talán nincs is végtelen messze a való világtól.

Az A@L és a valóság váratlan párhuzamára éppen Veitch hívta fel a figyelmet pár hónapja: Ugyebár Healey (+Magoon és Woyner) a "Polka Cola"-tól kerültek a sereghez, hogy "eladják" a népnek a háborút. Erre idén a NATO kampányt indított saját brandjének megújítására, és ennek irányítására egy Coca-Cola marketing vezetőt szerződtetek. Minden van.

Megverte a Pécs a Bourges-ot, a 21-ik egymás elleni meccsen a 12-ik pécsi győzelem született. A játék színvonala szo-szo volt, de a küzdelem a klasszikus csatákat idézte. Végre jól játszottunk, taktikusan, és Dalma, Nusi, Andi, Grazi és Kelly is hozta a pontokat, ráadásul a 17 éves Raksányi Kriszta óriási harcban semlegesítette Dumerc-et.

Most már komolyan beindult az alpesi síszezon, a Levi szlalomokat a Jean-Baptiste Grange és nem kis meglepetésre, óriási bravúrsízéssel Lindsey Vonn nyerte. Nos, ha Lindsey-nek ez lesz az alapszint idén, akkor a női nagy kristálygömb ennek az idénynek a végén is Colorado felé fog utazni. A férfiaknál második lett Miller, ami úgyszintén egy erőteljes korai bejelentkezés a címvédésre.