Rear Window

Amikor a kb 20 perces beszédének a vége felé járt Barack Obama, hallgatva és látva a dolgot, bizony az én torkom is elszorult, elérzékenyültem. Nagyon jó beszéd volt, rettentően tetszett, profi, nyugodt, érzelmes, megkapó. És a kutyafáját, ez most történelem volt (írhattam volna nagybetűvel is)!

Az amerikai történelem egyik (ha nem a) legsötétebb 8 éve után egy fiatal fekete demokrata jogász elsöprő fölénnyel jut a Fehér Házba. Ki gondolta volna, akár csak 1 éve is? A várakozás hatalmas, a bizalom úgyszintén - bel- és külföldön egyaránt. Reményteljes évek jönnek.

Ha nem is feltétlenül a győzelem, de a különbség mindenképpen a gazdaságon múlott, a hitelválság és az azt követő (eléggé elkerülhetetlennek látszó) recesszió a demokrata jelöltet erősítette. It's the end of the world as we know it. A globális gazdaságban, a pénzügyi intézményekben, a piacokon egy új világ, egy új kor kezdődik, amelynek körvonalai napról-napra alakulnak ki, és feltehetőleg jó lesz, hogy a világ legerősebb gazdaságának élén januártól Barack Obama fog állni.

Brad Lidge bedobta a harmadik strike-ot, térdre rogyott, karjait az égnek emelte, és pillanatokon belül az egész csapat már rajta feküdt, ugrált, tombolt. A Philadelphia Phillies megnyerte a World Series-t, másodszor, 80 után 08-ban.

Az eső miatt három napos Game 5 kulcsmomentuma Chase Utley játéka a hetedik inningben, fake pump az első irányába, aztán átlósan le a home plate-hez, ahol Ruiz kiejtette a pumpra hazafutni induló floridait. Nagyon szép volt.

A meccsek alapján nem igazán tűnt kétségesnek, hogy a WS-t a Phillies nyeri. Domináns ütőjáték, ragyogó csapatvédekezés. A Rays bravúrosan küzdötte fel magát többször is nehéz helyzetből, de a végső győzelemre nem igazán látszott lehetőség.
Nem mennék bele az MLB helyzetébe, az eső miatti vitákra, a késői tv közvetítésekre, a nézőközönség csökkenésére, ünnepeljük most a Philadelphiát, nagyon megérdemelték a bajnoki címet, egész éves kitűnő teljesítményükkel.

Az MVP a fiatal pitcher, Cole Hamels lett, aki hibátlan maradt a postseasonben, és az 5. meccs zuhogó esős részét dobta végig.

A Phillies simán verte a Dodgerst, a Rays viszont 3-1-ről felengedte a Red Soxot, majd a hetedik meccsen ismét nyert.

A meglepetés a Tampa Bay Rays, a fiatal csapat első alkalommal jutott el a döntőig, azaz az alapszakasz után a rájátszást is bírták - ez utóbbira nem számíthattunk talán. Most pedig home-field advantage, World Series kezdés a Tropicana Fielden, ezt ki hitte volna.

A Philadelphia már nyert egyszer, 1980-ban, rettenetesen erősnek tűnnek most. Az első két meccset rögtön ki is kell hagynom, úgyhogy akkor tudok bekapcsolódni, amikor átmennek a Citizens Bank Parkba. Nem is merek tippelni, legyen egy jó WS!

Mivel a ez a 4 részes "Time of your life" ív harmadik füzete, nem is csoda, hogy jól össze leszünk zavarva, és Buffy-t a végén jól lepuffantja Fray. A #19-ben lesz mit lezárnia (?) Joss-nak.

Az biztos, hogy Buffynak vissza kell jutnia a jelenbe. De azzal a tudással, hogy minden hiába? Hogy a jövőben nekik már nyomuk sincs? Amit csinál(t), nem hoz eredményt? Valahogyan ennek meg kell oldódnia, válaszok kellenek. Csak Future Willow tudja, mi történt, és csak Present Willow tudja B-t visszahozni. PW, aki elég zavarodott, és ha átér, nem nézhet (talán mert magát látná?). FW, aki nem ember, most éppen nincs varázsereje, és még mindig fogalmunk sincs, mit akar. Továbbra sem biztos, hogy el akarja pusztítani Buffy-t. (És miért?)

Nem tudjuk, mit mutat Fray-nek, aki ezután elintézi B-t. Lesz showdown a két slayer között? Fray végül is akár meg is halhat, a S8 szempontjából belefér.

A sok, egyébként szórakoztató kitérő Guntherrel, és főleg a Xander-Dawn vonal vajon csak időkitöltés, vagy ebben az arc-ban jelentősége is lesz?

Sajnos rengeteget csúszik a 19-es, amit pedig joggal nagyon-nagyon várhatunk. A címlap mindenesetre rettentő sokat ígér, szenzációs.

A 2000 és 2006 közötti trilógiát alapból két részre kell osztani. Az elsőt és a másodikat Bryan Singer rendezte, a harmadikat Brett Ratner. Sok kritikus szerint ez drámaian nagy különbség, szerintem nem vészes.

Singer az elsőben egy egyenes, szilárd, kemény és sötét történetet mond el. Kicsit egyszerűbben, kicsit kevesebbet, mint szerette volna, de lefektette az alapkérdéseket, kiindulási pontot teremtett a második filmnek. Szerencsénk volt, hogy ilyen jó rendező, ilyen jól teremtse meg az X-Men hollywoodi jelenlétét.

A másodikban már eljutunk oda, ahova akartunk: Egy komplex, szép film a nagy mögöttes témákról, amelyekben az a szép (és az X-Men univerzum hatalmas vonzereje és csodája is ez), hogy mindenki megtalálhatja a maga kedvenc értelmezését, kedvenc megközelítési irányát. Felnőtté válás, másság (mindenféle), tolerancia, diszkrimináció, vallás, állampolgári szabadság, stb. Mindehhez a nagy alapsztorikból válogat: gonosz katonák támadása a suli ellen, Magnetóval együtt kell működni a siker érdekében. Plusz Jean halála, ami egy kicsit előkészítetlen volt talán, viszont a veszteség fontos volt, nem lehetett teljesen happy a vég, és Jean visszajöhetett Phoenix-ként a harmadikban.

Mivel Singer elment Supermant csinálni, Brett Ratner zárta le a trilógiát a Last Standdel. Ahogy az sejthető volt rögtön, a váltással kevesebb lett a lelki és történetbeli finomság, több az akció. Én úgy fogalmaztam, hogy ez a rajongói film: mindent és mindenkit bele próbál zsúfolni a 100 percbe. Most jelenik meg az első két részhez képest pl. Angel, Callisto, Juggernaut, Multiple Man, Psylocke, dr. Rao, dr. MacTaggart, természetesen Henry McCoy, sokkal többet kap Colossus és Kitty.

Sztoriban biztosra ment: a mutáns-gén gyógyszere, valamint Dark Phoenix. Ahogy egy trilógia zárásához illik, hullanak is a szereplők, nem csak a statiszták, hanem a mutánsok, X-ek és Brotherhood-osok is rendesen. Több mint negyedórás csata az Alcatrazon, nagy buli. Az őrült száguldásban, a rengeteg szereplő mellett a finomságokra, a gondolatokra nem marad igazán idő, mégha a Jean/Logan lezárás szépre is sikerült a végén.

Néhány karakterről: Xavier és Magneto telitalálat nálam (Stewart és McKellen). Wolverine, mint Jackman nagyon bevált, még ha nem is "hű". Az érdektelen Cyclops érdektelen színészt kapott, szegény. Famke Janssen kicsit többet érdemelt volna, főleg Dark Phoenixként, mindenesetre nagyon jó Jean Grey. Anna Paquin teljesen más Rogue, mint amire én gondolnék, de így jó. Mystique vizuális élmény, Romijn gyönyörű. És végül örök kedvencem Kitty Pryde egy másik kedvenc, Ellen Page alakításában, big cheers (nem mintha sok hely és idő volna a brillírozásra).

Elindult a női kosárlabda-bajnokság, játékvezetők nélkül, elég gáz. Mi nagyot szenvedtünk Szekszárdon, továbbra is kevés a góldobó játékos, rettentő sokat kell még fejlődni. Mazzante vasárnap már játszhat, Krnic igazolása sem késhet sokat, hó végére remélhetőleg Heller is rendben lesz, plusz a sérült ifjak. Szükség lesz mindenkire.

Tegnap megkezdődött az OctoberQuest, az MLB rájátszása, Phillies verte a Brewerst, Red Sox az Angelst, míg a Dodgers nyert a Cubs otthonában, aminek örülnék is, ha nem fogadtam volna fordítva... Bár nem vagyok Major League szakértő, de aligha lennék meglepve, ha ez a három nyertes csapat ott lenne majd a Championship Series-ben. Ma rajtol a Rays-White Sox páros. A Rays ugyebár óriási alapszakasszal a kegyetlen AL East-et nyerte meg, viszont először vannak ott a rájátszásban.

Szórakoztató film, ami akár sokkal jobb is lehetett volna.

Sokat ígérő nevek az alkotók között: Abrams és íróként a zseniális Drew Goddard. Nem új ötlet a "megtalált film", végig egyetlen videokamera képét látjuk. Még kevésbé újdonság a szörny megtámadja New Yorkot. Most ezt a kettőt házasították össze, és az ötlet is jó, a technikai megvalósítás is. Van történet, van feszültség, van értelem, sok rémség.

Ragyogó dolog, hogy 75 perc az egész. És ezt nem cinizmusból mondom, hanem teljesen komolyan és dicsérően. Minek húznák feleslegesen, ha a történet ennyi, és így kerek.

A legjobb részek a menekülés kezdete, a pánik, Lady Liberty fejével, amikor még senki sem tudja, mi van, valószínűleg új 9/11, és rohan az egész város. A szörny megmutatásávál ez a paranoia, feszültség csökken sajnos. De legalább nem magyarázzák, ez jó.

A főszereplők (talán egy kivételével) nem igazán szimpatikusak, nem igazán szerethetőek, ami elég ritka a filmekben... Van olyan magyarázat, hogy nem elcseszték, hanem szándékos: ha már úgyis meghalnak, legalább ne legyen kár értük.

Végül is nem rossz a Cloverfield, sőt, de azért ha "szörny a nagyvárosban" filmről van szó, akkor sokkal inkább a kiváló, koreai Host! (Amiről még nem is írtam, basszus, majd valamikor.)

... elkezdődött, a Juve a szokásos nyögős 1-0-t hozta, viszont egy nagyon erős Zenit ellen, valamint egy óriási Alex góllal. Arsenalt megmentette Gallas a végén, így Kijevből az 1 pont, azt hiszem, hogy megfelelő.

Az előző hétvégén persze megint annyi minden történt az NFL-ben, hogy a válogatásom nagyon szubjektív:

1. A Broncos utolsó pillanatos 2-point-conversionje, Shanahan és Cutler kockáztatása, és ugyanazon meccsen a közellenség, a nemzet hülyéje, Ed Hochuli játékvezető.

2. A bradytlenített Pats Cassellel azt játszotta, amit a fiatal Brady idejében: rövid precíz játék, és bizalom a védelemben. Kérdés, hogy Randy Moss ezt meddig bírja idegekkel...

3. Dallas a MN game-en hatalmas meccsen, football fesztiválon verte az Eaglest.

Egy felfoghatatlan, hosszabításos 10 pontos meccsen éppen azt az eredményt értük el Eszéken, ami kellet, így az ötödik kalapból indulva visszakerültünk oda, ahova tartozunk.

Mindez ezzel a nagyon fiatal társasággal, a sok lemondással, a sok sérüléssel hatalmas bravúr, le a kalappal mindenki előtt!!! Csapatként működött ez a néhány ember, és ez a legtöbb, amit várni és kapni lehet.

3 név kiemelkedik: Fegyverneky Zsófi és Vajda Nusi Európa-klasszis játékot nyújtottak végig a selejtezőkön, a hátukon vitték a csapatot, két olyan csodaember, akiket bámulni lehet és kell. Rátgéber László pedig megmutatta, hogy ő a legnagyobb, ismét, ebből az anyagból ilyen csapatot kovácsolni csak ő lehettet képes. Örüljünk, hogy legalább a válogatottnak még itt van.

Time of Your Life, Part 1-2. Újra Joss írja, viszont a pihenő Jeanty helyett Karl Moline a rajzoló. Ez utóbbit azért meg kellett szokni, annyira beépültek már Jeanty figurái. Nehezen kapott el engem az új story-arc, meglepő módon. Hanem aztán a #17-ben egyszer csak jött pár mondat, pár jelenet, és zutty, megvett.

Előbb a szórakoztató pillanatok: Xander és a KentaurDawn - fantasztikus. (Lesz valami...?)
Buffy és Fray párbeszédei a legjobb Joss-humort hozzák, a kulturális és angol nyelvbeli különbségekkel, a Slayer világ eltérő látásával. "Buffy Summers is dead." "Occasionally."

A lényeg azonban: Na most akkor mi van?!
Vak és süketként persze nem jöttem rá az utolsó képig, hogy Willow a "madwoman". Miközben a (túlzottan) papírforma, azaz Dru nem lehetett, hiszen tök más volt. De ez most Dark W, vagy milyen? Ő kreálta ezt az univerzumot? Vagy ő a túlélője a nagy csatáknak, ahol mindenki más, az összes slayer is elhullott? És most akkor mit akar? Helyrehozni a dolgokat? Jó, gonosz? Mindenesetre kétszer mondja még a jelenben: "This is my fault."
(Nem szoktam elolvasni a kommentelők elemzéseit, de most utólag megtettem, megnéztem, miket írnak az epizódról a whedonesque-en. Jó játék.)
Buffy pedig ismét az egyedülléttel kell küzdjön, meg azzal, hogy amiért harcolt, az úgy tűnik, hogy nem jött be, hiszen egy (fél) slayer van a világon. Hova lett az általa (és Willow által!) teremtett univerzum...
Fray-re is nagy dolgok várnak, ha már egyszer Joss odavitt minket.

(És mi az a Battle of Starbucks? Red herring?)

Megjegyzés: Lelkes benyomásaim a Season 8 első részétől kezdve a brownhogue-on, buffy tag alatt.

Azt nem mondom, hogy minden fordulóról meg fogok emlékezni, de ez mégis csak a nyitó volt. Tom Brady kiesése új status quo-t teremtett, nem mintha eddig nem lett volna nyílt az AFC, csak így nincs már legesélyesebb csapat. Többséget fel lehetne sorolni, ha a jogos bajnoki reményeket taglalnánk. Néhányan nagyon meggyőzően kezdtek, néhány nagy csapat buktával (Colts, Chargers). Jets pedig Favre-val győzött, az öreg nem öregszik.

NFC-ben talán nincs annyi esélyes, talán csak én nem bízom bennük. Például nem hinném, hogy a Giants csak a közelébe is el tud jutni a Super Bowlnak. Dallas persze hogy erős, az újjáépülő Packers fontos győzelemmel kezdett, Philadelphia aratott. Eszméletlenül jó idény lesz.

Közben két új sorozat kezdődött magyarul, amelyeket kihagytam eredetiben: A Mad Men nagyon erős hangulatú, kiváló témájú show-nak tűnik, jogosak lehetnek az előzetes dícséretek. A Pushing Daisies pedig ahogy ígérték, egy kicsiny csoda, varázslat, tv-s különlegesség, nagy reményekre jogosít az első rész. (Viszont nem vagyok meglepve, hogy hatalmas tömegeket nem mozgatott meg Amerikában.)

"You either die a hero or you live long enough to see yourself become the villain."

Most volt alkalmam látni a filmet - és utána nehezen jutottam szóhoz. Ugyebár mondanak és írnak sok mindent a hozzáértők, hogy a "legjobb a műfajában", a "legjobb egyáltalán", "minden idők"; imdb-n a 3. helyen - mégis meglepő azt látni, hogy bizony van ebben valami igazság.

Akciófilmben ennyire sötétet, kiábrándultat, keserűt, fájdalmasat nem nagyon láttam eddig. Még a poénok (szövegben és képben), a látványos, de mégis okosan visszafogott akciójelenetek, a ragyogóan fényképezett Chicago sem adnak pillanatnyi fellélegzést sem - mind illeszkednek a komor hangulatba, szilárdan alátámasztják azt.

Nagyszabású moralitás-játék, megnyugtató és kényelmes válaszok nélkül.

Korántsem újdonság a képregény-világban sem a Jó és Rossz közti határ elmosása, valamint "a szuperhős hős-e vagy gonosz" dilemma, Christopher Nolan viszont továbbvitte az egészet olyan szintre, hogy mindenkinek élet-halál erkölcsi kérdésekkel kell szembesülnie. És aki ezeket a kérdéseket alkotja, az Joker. Nyilván Heath Ledger halálával újabb árnyalatokat kapott ez az alakítás, de minden bizonnyal anélkül is legendás lett volna. Tökéletes és hátborzongató a pszichopata terrorista, punk zseni, "autókat kergető kutya" Joker. Sok jó mondata közül az egyik legjobb: "whatever doesn't kill you simply makes you... stranger".

Nem volna nehéz ilyen alakítás mellett elvesznie a többinek - szerencsére nem ez történik. Christian Bale természetesen és kőkeményen hozza az egyre sötétebb helyekre kerülő Batmant. Aaron Eckhart, mint Harvey Dent, a Fehér Lovag nem győzött meg rögtön, de aztán belelendült. Oldman, Freeman, Caine magabiztosan és hibátlanul hozzák a szerepet. És még a Batman Begins legnagyobb szereposztásbeli hibáját is sikerült valamelyest helyrehozni (Katie Holmes helyett Maggie Gyllenhaal).

A végén Batman távozását, "menekülését" valaki a Searchers és a High Noon befejezéséhez hasonlította, ami nekem nagyon tetszik, kettő a legjobb westernek közül. A hősnek nem lehet helye a társadalomban. Ahogy Gordon hadnagy mondja a végén: "He's the hero Gotham deserves, but not the one it needs right now...and so we'll hunt him, because he can take it. Because he's not a hero. He's a silent guardian, a watchful protector...a dark knight."

Ahogy a címben is: a nap végén fáradtan írt rövid összefoglalóim a brownhogue-on, beijing2008 taggel.

(Közben éppen Federer és Djokovics gyűrik egymást a US Open elődöntőben, 1-1, tippelni sem merek...)

Nem véletlen a Hátsó ablak / Rear Window cím, de nem is valami szofisztikált utalás, mindössze az egyik legkedvesebb Hitchcock-filmem. Talán lesz még róla szó.

Ez mindenesetre folytatása a Vox-os blognak, illetőleg (szándékaim szerint) párhuzamosan megy is vele tovább.

Itt a blog.hu-n pedig még a technikai finomságokat és durvaságokat meg kellene tanulnom...