Rear Window

Kiss László kapitány vérlázítóan értelmetlen, 10 érmes tippje után számoltam gyorsan magamban egy kicsit, és 8 aranyra, összesen 18 éremre jutottam. Lett 9 és 26. Minden idők legeredményesebb EB-szereplése, kihasználva a hazai pályát, néhány nagy ellenfél hiányát. Ami a legjobb, hogy egy nagy csapat van, rengeteg számban vannak jó úszóink, jelenünk és jövőnk (valóban látszik már egy riói csapat alapja). A hagyományos számainkat söpörtük: férfi és női 200 és 400 vegyes, férfi és női 200 pillangó, pluszban férfi és női 800 gyors, na meg 200 mell Gyurtával. A többi számból pedig egyre többen ott vagyunk, ez a szép.

Londonra tippelni ebből nehéz, és nem is a mieink miatt elsősorban, hanem az ellenfelek miatt: tartják-e magukat a félelmetes formájukban a kínaiak és japánok, mit hoz az amerikai bajnokság, megújulnak-e az ausztrálok... Azt mondom itt most, hogy 0-3 aranyérem, 4-9 érem várható az úszóinktól. Ehhez is még rengeteget kell fejlődni addig, de úgy tűnik, az út jó.

140 percnyi gyönyörűség, a legnagyobb geek-álom, csodás egyensúlyozás a sok szuperhős között, elképesztő, hosszú csatajelenetek, és mindez mögött ott van az is, hogy egy diszfunkcionális családként működő csapat (hősként, istenként is) "emberi" problémáit látjuk. Joss megcsinálta! Rusznyák úr értő módon megírta a geekblogon, el kell olvasni.

Oké, az első számú képregény-mozi nálam továbbra is a Sötét Lovag marad, de ez azt hiszem, feljött a második helyre, még ha egy cseppel több Joss-ságot el is viseltem volna. A 3D nagyon jól néz ki, funkciója viszont nem sok, anélkül is meglettünk volna, és szerintem Whedon is, de ez ma már (értelmetlen) kötelező.

Stílusával, érdeklődésével, szemszögével Joss-nak egy X-Men film állna a legjobban, talán eljut egyszer oda is, ha azonban Avengers 2-t csinálna "csak", akkor sem sírnánk.

A 100 éves évfordulón nagyon sok érdekeset láttam, olvastam. Szerintem jó volt a Julian Fellowes féle minisorozat, érdekességképpen leszedtem az ott veszett multimilliárdos Astor sci-fijét, megismertem a fantasztikus Encyclopedia Titanica-t, nagyszerű volt az index "közvetítése". Na, és belenéztem ismét a Cameron-filmbe, ami kapcsán három "felfedezést" tettem.

1. Kate Winslet összehasonlíthatatlanul jobban néz ki most 36 évesen, mint akkor 21 évesen. Di Capriónak pedig szintén jót tett a 15 év, emberformájú lett (várom a Gatsby-t!).

2. Meglepő volt, hogy mennyire látszott néha a műterem, a vizuális effekt, a technológia még nem volt a mai szinten. A párafelhős leheletek pedig egészen rémesen néznek ki.

3. Új (bár bizonyára messze nem forradalmi) értelmezést találtam a filmnek: Jack nem is létezett, csupán az elképesztő traumán átesett Rose meggyötört elméjének színes, szélesvásznú szülötte.

Néhány nagy találat összejött ebben a három hónapban: A Sjöwall-Wahlöö páros első krimije, a skandináv bűnügyi regények keresztszüleinek bemutatkozása innen a közeli 1965-ből. Egy csodálatosan felépített, türelmes, csendes, sötét történet. Folytatnom kell majd a további 9 kötettel. A Gatsby egy igazi klasszikus, rövid regény az őrült 20-as évekről, egy titokzatos milliomosról és nem kevés fájdalomról és tragédiáról.

Egy újabb fogás kedves Tudor-korszakomon Mantel részletgazdag és igazán szépirodalmi értékű története Thomas Cromwell-ről - egyelőre csak a felemelkedéséről és a csúcs eléréséről, de ha igaz, megkapjuk majd a bukást is az írónőtől. Rucka a szokásos színvonalat, izgalmakat, akciókat hozza a képregények könyves lezárásaként, szintén nagy kedvenc. Grosszman pedig még egy kemény, nehéz, szívbe és lélekbe markoló regényt írt élete végén a sztálini kor teljes embertelenségről.

Hollywood gyakorlatilag tavaly volt 100 éves, a bécsi Zsidó Múzeum ezen az évszázadon halad végig 24 részletben a stúdióalapítóktól némafilmen, hangosfilmen, sztárokon, producereken, korszakokon, zsánereken át a jelenkorig. A zsidók (tágabb értelemben az emigránsok) szerepe kapja értelemszerűen a hangsúlyt. Eredeti tárgyak, plakátok, rengeteg filmrészlet, egy szép és részletes könyv a kiállításról - nem mondom, hogy univerzális, mindent átfogó történelemóra, de kellemes, hasznos és szakszerű betekintés Hollywoodba.

Két érdekesség: 1. Mi az élen vagyunk, abban az értelemben, hogy az alapítók közül Laemmle német, Fox és Zukor magyar, a Warnerek lengyel, Goldwyn lengyel, Mayer ukrán zsidók voltak. 2. A Casablanca mintegy 100 fős stábjából 70-en az előző pár évben emigráltak Amerikába, nyilván főleg a lángoló Európából, így is hozzájárulva a film témájához, hangulatához.

Oscar előtt a két legjobb filmről, amit az elmúlt hetekben láttam, és sajnos az egyik semmi, másik nem sok szerepet játszik majd ma éjjel.

A My Week with Marilyn miközben jól megírt, jól rendezett, az 55 évvel ezelőtti Angliát és a filmforgatást nagy részlethűséggel bemutató film, úgyis azon áll vagy bukik, hogy Marilynt hogyan tudják megjeleníteni. A siker némileg váratlan és hatalmas! Michelle Williams fantasztikusat egyensúlyozik a jól ismert sztár-pózok, a bizonytalanság, elveszettség, idegbaj, valamint a gyermeki naivitás között. És bemutatja azt is, hogy maga MM hogy próbált zsonglőrködni mindezzel: "Shall I be Her?" A többiek is jól működnek, Redmayne, Cooper, Wannamaker, Jackson, Carter; a brit színésznők két távoli generációja, a mindig hibátlan Judi Dench és a még hosszú hajú Emma Watson. Na meg Kenneth Branagh, aki egy szórakoztató Olivier-karikatúrát ad, és aláhúzza a film egyik vezér-bonmot-ját: a nagy színész, aki filmsztár akart lenni, és a filmsztár, aki nagy színésznő akart lenni. Monroe jutott közelebb a célhoz.

Bónusz: Csodálatos korai fotók a Griffith Parkban, 1950-ben. Ez igen.

A Drive némi döbbenetemre valami technikai kategórián kívül nem kapott semmi jelölést... Egy semmi különös alapötletből lett az európai rendezővel és a jól eltalált főszereplőkkel egy filozofikus, egzisztencialista akciófilm, ami a 60-as és 70-es években gyökeredzik, talán leginkább Melville és Delon Szamurájában. Stílusos, ütős, elgondolkaztató, szórakoztató, melankolikus - egy, a filmiskolákba kerülő liftes jelenettel.

Az első ív második fele, valamint egy nagy átvezető stand-alone, mindegyik a szép lassan beletaláló Chambliss szövegével. (Azért remélem, Avengers moziba kerülésével Joss-nak is lesz ideje írni.) Egy nagy ellenfél legyőzve a Freefall végén, még nagyobb felkészül, lesznek szövetségesek is, a régiek mellett 1-2 új.

Komolyabb és közvetlenebb hatású a "Slayer, interrupted". Klasszikus utakon, sok-sok álommal, a Firsttel, és két nagy revelációval. Willow (aki ismét a legközelebbi barát) lesz, lehet, aki visszahozza a mágiát a világba. Buffy pedig terhes. Nem titok, mi fog történni a következőben, elspoilereződött persze már, de erről majd akkor, ha itt is lesz.

Ha felnézek, szemben egy falinaptárról Grace Kelly mosolyog, az előszobában egy másik falinaptáron pedig egy hatalmas farkas vonul a kanadai hóban. Mindkettő gyönyörű. A természet csodája, az élet ünnepe, mintha felsőbb hatalmaknak a Föld iránti szeretete nyilvánulna meg ilyen hibátlan alkotásokkal Mindkét kép egészen különös jókedvvel és örömmel tölt el, jó rájuk pillantani, két apró, ámde ragyogó fénysugár a hétköznapokban.

(ez a januári kép Grace-ről)

Thierry Henry visszatért kölcsönbe, két hónapra - első meccsen beáll, és győztes gólt lő. Borzongatóan gyönyörű este volt. Szinte példátlan, hogy egy közönség így fogad egy több mint 4 év után (is csak ideiglenesen) visszajövő játékost, és hogy annak a játékosnak ilyen döbbenetes érzelmi kötődése, ilyen elkötelezettsége legyen a klubhoz. Csodát nem fog tenni sajnos az Arsenallal, már ami a bajnokságot, BL-t illeti. Szerzett viszont legalább egy örökké emlékezetes estét, és visszaadott egy kis hitet a profi futballba, a focistába, a klubhűségbe.

Az év utolsó listája, 7 regény, 1 filmes, 1 politikai riport-könyv és a Transmetropolitan sorozat befejezése. A lista elején és végén német nyelvű regények: Kehlmann-t nagyon megkedveltem, és a több síkon futó történet-hálózat nem is okoz csalódást. A Winnetou viszont eredetiben, húzások nélkül erősen túlírt, May imádja önnön magát hallgatni/olvasni.

A Királyok csatája ott folytatta, ahol a Trónok harca abbahagyta, magával ragadó, letehetetlen, állandó feszültséget jelentő fantasy. Tolsztoj Feltámadása a kései mestert mutatja, egy elit-ellenes, egyház-ellenes, hatalom-ellenes, elnyomás-ellenes öreg próféta keserű tanmeséje. Nagyon erősen érezhető így utólag a regény hatása Groszmanra.

Forsyth precizitása, mesélőképessége, tempója és tárgyi tudása még mindig a régi. Riggs Vándorsólyoma jó, de az óriási hype-hoz nem ér fel.

Lehetett tartani ettől, de komolyan mégsem hittem, hogy már most... "Ich habe mich entschieden: Nach dieser Saison werde ich meine Biathlonkarriere beenden." Magdalena Neuner márciusban visszavonul, 25 évesen, pályafutása derekán, csúcsformában. A sportág elveszti egyik arcát és már fiatalon is a biathlon-történelem egyik legnagyobb alakját, a szurkolók egy csodát, az ellenfelek az első számú riválist, - én pedig egyik legnagyobb kedvencemet. Ha majd túljutok a kezdeti sokkon, és még több időm is lesz, írok még erről, naná, különös egy idény lesz.

Végre itt van megint Buffy, új évad, a néha túlzásokban ragadt nyolcadik után egy várhatóan letisztultabb, földközelibb. Sajnos már Giles nélkül, és Angel és Faith távollétében. A varázslatok, démoni átjárók és slayer-sereg nélküli új világban Buffy a megszokott módon el van veszve, egyelőre Spike áll a legközelebb hozzá, naná. Lesz itt kézrátétellel "vámpírtalanító" srác, mélyből felbukkanó szörny (aki velünk lesz!), meg őrült Simone, és persze biztos szép lassan összeáll a gang is, amennyire tud.

Joss írta az elsőt, frenetikusan jó lett, olyan pillanatok és mondatok, amiktől boldogan sóhajtok fel: erről van szó! Andrew Chambliss folytatja, és egy rész alapján még nem győzött meg, de remélem, hamar egymásra hangolódunk.

Több mint 15 éve véletlenül kezdtem szurkolni a Cardinals-nak, azóta volt lent és fent is a csapat, idén pedig minden idők egyik leghihetetlenebb bajnoki címét nyerték meg! Wainwright már az idény előtt kidőlt, év közben is súlyos sérülések (Pujols!), szeptember elején még kilátástalan messzeségben a rájátszástól, aztán az alapszakasz utolsó napján mégis becsúszva a playoffba, ott egyre dominánsabb játék. Majd a World Series a Rangers ellen, ahol a hatodik meccsen kétszer is egy strike-ra (2 out, 2 strike) volt a bajnoki címtől a Texas, mégis visszajött a Cards, a hetedik pedig Carpenter és a hibátlan bullpen vezetésével diadalmenet! MVP a helyi hős Freese, és azt hiszem, a jelenkor legnagyobb baseball-játékosa, Albert Pujols sem bánja egy pillanatig sem, neki is a bajnoki cím a lényeg, amiben nem sokan hittek, mégis megvalósult.

A British Film Institute nagyszerű kis könyvecskéjét olvasva a Stagecoach-ról, a Hatosfogatról, pár új infóval is gazdagodtam. Az nem volt újdonság, hogy John Ford az egész műfajt támasztotta fel ezzel a filmmel; hogy a következő 20 év, úgymond "klasszikus" westernjei ebből a köpenyből bújtak elő; hogy közkinccsé tett olyan fő western-karaktereket, mint a jólelkű kurva, a részeges orvos, a déli szerencsejátékos, stb.; hogy bemutatta először Monument Valley-t; hogy ezzel lett sztár John Wayne; hogy a 8 perc 48 másodperces üldözés egy filmtörténeti jelentőségű akció-jelenet.

Tudtam, de mivel már elfelejtettem, meglepő volt mégis a "halott ember lapja", az ász és nyolcas pár a Plummer fickónál. Ford más filmjében is felhasználta ezt a legendás jelképet - én pedig persze láttam Deadwoodban magát a széket is, amelyben Hickok-ot lelőtte McCall, na ja, haha.

Nem tudtam, és fura, hogy Wayne (annak ellenére, hogy a plakáton top billing volt) a legkevesebbet kapta John Carradine-nal együtt a kocsin utazó kilencesből, 3700 dollárt. A csúcsbérek, Claire Trevor 15 ezre vagy Thomas Mitchell 12-je is eltörpül Ford 50 ezres fizetése mellett.

Nagyon érdekesek a filmkészítési nóvumok. Ford (és kameramannja, Bert Glennon) a visszafogott fénnyel, a sötéttel, a díszletben használt mennyezetekkel és a mély fókusszal, mélységben való mozgással olyan megoldásokat alkalmazott egyes jelenetekben, amik hamarosan általánossá váltak, és megváltoztatták a filmek kinézetét. A nagy forradalmár, Orson Welles le is rótta tiszteletét: "John Ford was my teacher... Stagecoach was my movie text-book. I ran it over forty times."

Darabszámban visszafogottabb, minőségben, tartalomban annál erősebb három hónap volt ez. A második hármasról gyorsan: Le Carré új regényével csak magához képest visszafogottabb színvonalú, Sansom negyedik Shardlake krimije a szokásos nagyon jó, Vay Sarolta/Sándor különös élete pedig meglepő.

A második 10-est osztottam ki most, Groszman monumentális Sztálingrád eposza németül is elérte ezt (magyarul jövőre jön). Egy család és csatolt részeinek története a sztálingrádi csata idején: ott a helyszínen, valamint Kazanyban, Moszkvában, Kujbisevben, német és szovjet koncentrációs táborokban. A háború borzalmai és hősi pillanatai, a "kis" és "nagy" emberek finoman és nagy lélekkel megrajzolt életei és halálai mellett a nagy érdeme és erénye a regénynek a két totalitárius rendszer teljes embertelenségének felfedése, tűhegy-pontosságú leírása. Ezért is csapott le azonnal a kéziratra a KGB, és nagy szerencséje a világirodalomnak, hogy mégis rekonstruálható és megmenthető maradt. Természetes és logikus kapcsolódási, viszonyítási pont a Háború és béke, Groszmannak valóban az volt a vezérlő csillaga. A személyes érintettség, a rendszer alapvető embertelensége, a romantika kiveszése miatt az Élet és sors viszont sokkal sötétebb, reménytelenebb, szomorúbb.

A Trónok harca már klasszikus, és hála a sorozatnak, én is megismertem. Az első kötet valóban egészen zseniális, új világok, nagyszerű karakterek, megdöbbentő fordulatok. A második kötetet az új évad előtt fogom olvasni, érdekes lesz, milyen lesz úgy a hatás. A Sámuel nekem az egyik kedvenc Wodehouse-om, minden szava arany, nem is értem, miért nincs a legnagyobb művei között nyilvántartva.